Eléd adtam ma az életet és a halált,
az áldást és az átkot
Főoldal Archívum archívum
Archívumok

Szűrő 

  • Ép testben ép lélek - X. Kerékpáros Zarándoklat Esztergomba

    Május 6-án és 7-én az idén húsz éves budapesti Pannonia Sacra katolikus Általános Iskola diákjai, tanárai és a szülők, az előző évekhez hasonlóan, immár tizedik alkalommal közös kerékpáros zarándoklaton vesznek részt. Így csatlak...
  • Fénykereszt a templomkertben

    Húsvéthétfőn délben – amikor az új alkotmányt ünnepélyesen aláírta a köztársasági elnök – megáldották a veszprémi Feltámadt Üdvözítő templom kertjében azt a nagypénteken felállított fénykeresztet, mely éjszakai fényével ...
  • A csernobili atomkatasztrófára emlékeztek

    Huszonöt harangütéssel kezdődött a csernobili atomkatasztrófa emlékére bemutatott istentisztelet Kijevben, az április 26-ára virradó éjszaka. Rómában kétezer kereszt emlékeztet az áldozatokra és a következményekre. Pontosan huszonöt ...
  • Udvardy György: A püspöknek kormányzói, pásztori és tanítói feladata van

    Udvardy György, a húsvéthétfőn beiktatott új pécsi püspök a Magyar Katolikus Rádiónak adott interjújában elmondta: beiktatása napjától már Pécsen lakik. Az új főpásztor leszögezte: nem szentelés történt, hiszen ő már püspökké...
  • HÍVOM A CSALÁDOKAT 2011-BEN, A CSALÁD ÉVÉBEN

    Révbe érkeztünkMÁJUSI LEVÉL A CSALÁDOKHOZ, A HÁZASPÁROKHOZ, A JEGYESEKHEZ ÉS A SZERELMESEKHEZ, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKHEZ, ÉS MINDENKIHEZ, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLLAz esküvő ünnepi órái, a nászút ...
  • Élő rózsafüzér zarándoklat

    Az Élő rózsafüzér zarándoklatot Budapestért, és a Budapest körül élőkért 2011. május 14-én, szombaton 9 szakaszban szervezzük meg már ötödik alkalommal, a Család Évében. Az élő rózsafüzér zarándoklat ötlete a bécsi Andreas Sc...
  • Beikatatták az új pécsi megyéspüspököt

    "Örömmel és készséggel fogadtam XVI. Benedek pápa megtisztelő bizalmát és kinevező bulláját, amelyben az igen nagy múltú, gazdag hitélettel és kulturális hagyománnyal rendelkező Pécsi Egyházmegye élére nevezett ki főpásztornak" - ...
  • XVI. Benedek pápa 2011-es húsvéti „Urbi et orbi” üzenete

    A húsvétvasárnapi ünnepélyes szentmisét április 24-én délelőtt negyed 11-kor mutatja be XVI. Benedek a Szent Péter téren. A szertartás végén a pápa a Szent Péter-bazilika központi loggiájáról Urbi et Orbi áldását adja az Örök Vá...
  • Erdő Péter: Legyünk a remény tanúi

    Mi is megkaptuk a feltámadás örömhírét. Osszuk meg ezt az örömhírt a viággal - mondta Erdő Péter bíboros húsvétvasárnap Esztergomban, az ünnepi szentmisén. Nem kell érdekeinket vagy jó közérzetünket egymástól féltenünk, bátran...
  • Mária koncert a YouTube-on

    Megtekinthető a YouTube videómegosztó portálon a nemrégiben templomunkban megrendezett Mária koncert első részletei. A két részletben felkerült videó a Magyar Televízió Katolikus Krónika című műsorának 2011. április 3-ai adása, amely ...
  • A Megváltó előtt hódol az egyház

    Jézus halálával minden embert megváltott – nagypénteken, a keresztáldozat emléknapján erre hívja fel hívei és minden jóakaratú ember figyelmét a Katolikus Egyház. Ezen a napon az egyház nem szolgáltat ki ünnepélyesen szentségeket és...
  • A keresztre feszítés orvosi szemmel

    A legtöbb keresztény számára oly megszokott és természetes Krisztus kereszthalálának ténye, hogy el sem gondolkodik arról, mit is jelentett fizikailag a keresztre feszítés. Az evangélisták leírása kevés támpontot ad, mivel abban a korban...
  • Az Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnökének húsvéti üzenete

    Húsvét megünneplésének legyen egyre nagyobb ökumenikus jelentősége – ennek a kívánságának ad hangot Olav Fykse Tveit norvég tiszteletes, a szervezet főtitkára ünnepi levelében. A genfi székhelyű Ökumenikus Tanács vezetője hangsúl...
  • Az utolsó vacsorára emlékezik az egyház

    Nagycsütörtökön az Oltáriszentség és az egyházi rend, a papság megalapítását ünnepli a katolikus egyház. Délelőtt a püspökök egyházmegyéjük papjaival együtt miséznek a székesegyházakban. A hagyományos olajszentelési misén a f...
  • A Szentatya tanítása a húsvéti szent három napról

    XVI. Benedek pápa április 20-án, a szerdai általános pápai audiencián zarándokok ezreit fogadta a Szent Péter téren, akiknek a nagyböjti időszak lezárásához közeledve a húsvéti szent három napról mondta el gondolatait. Mint kifejtette...
  • Boldogság szélessávon – a házasságról a Nagymarosi Találkozón

    Egy hónap múlva, május 21-én rendezik meg újra a Nagymarosi Találkozót. A Család évében a téma tavasszal a házasság szentsége, ősszel a család lesz. A találkozó főelőadói házaspárok lesznek: Sillye Jenő és Júlia, Halupka Attila ...
  • Az új zirci apát beiktatása

    Dékány Árpád Sixtus ciszterci apát beiktatása április 30-án délelőtt 11 órakor kezdődik Zircen. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Márfi Gyula veszprémi érsek. A benedikálás szertartását Mauro Giuseppe Lepori generális apát végzi. ...
  • Frekvenciát kapott a Katolikus Rádió Budapesten

    A Katolikus Rádió kapta meg a fővárosban a 102,1 MHz ultrarövidhullámon való műsorszolgáltatás jogát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának szerdai döntése értelmében. A rádió egyedüli ajánlattevőként...
  • Az élet a húsvétban erősebb a szenvedésnél és halálnál

    A súlyos beteg Carlo Maria Martini bíboros a szenvedés és a halál értelméről, a keresztény reménységről írt gondolatait az Avvenire című napilap közölte. Hangsúlyozza, hogy a húsvétnak – bár nehezebben érthető módon, mint a kará...
  • Boldog Gizella-zarándoklat Veszprémben

    Boldog Gizella ünnepe alkalmából főegyházmegyei zarándoklatot tartanak május 7-én 10 órakor Veszprémben. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Márfi Gyula érsek....

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS