Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

Erdő Péter: Szívünk erőtartalékai

Az elmúlt év bizonyos megközelítésben a katasztrófák éve volt. Kezdődött a haiti földrengéssel, aztán jött nálunk a tavaszi árvíz, ősszel a vörösiszap katasztrófája. Valamikor Puskásról és Mindszentyről kérdezték az embert, amikor megtudták, hogy magyar, idén azt tapasztaltam, hogy mindenki, beleértve még a római egyházi vezetőket is, a vörösiszapot hozta szóba. Ezek a szomorú események viszont megmutatták azt, hogy van az emberi és a keresztény segítségnyújtásban erőtartalék. Többször hirdettünk országos gyűjtést, mint ahányszor úgy gondoltuk, hogy ez célszerű és eredményes lehet, de az emberek nagylelkűek voltak. Pedig nem állnak jól anyagilag a családok sem, nem állnak jól a templomba járó emberek sem, mégis igen jelentős összegekkel támogatták akár a haiti károsultakat, akár az árvíz és a vörösiszap áldozatait. A Katolikus Karitász országos jelentéséből azt látjuk, hogy majdnem a nagy állami segítő rendszerekéhez fogható mértékű volt a katolikus közösség segítsége. Idén belénk vésődött, hogy nem elég csak technikai segítő szervezetként működnünk, hanem ki kell fejeznünk a szeretetünket, ki kell fejeznünk azt, hogy mi Krisztus jó híre alapján adjuk a bajba jutott embernek azt a keveset, amit adni tudunk. Úgy látom, ebben az ügyben nemcsak a kommunikáció mennyiségét, hanem hangjának tisztaságát is sikerült javítanunk. Világos, hogy nem versenyzünk senkivel, de nem is pusztán az e világi problémák megoldása a végső cél. A segítő szeretet egyben Krisztus szeretetét is jelenti számunkra, hiszen ő mondta azt, hogy amit eggyel tesztek a legkisebbek közül, nekem teszitek. Úgy érzem, hogy katarzison ment át a magyar egyház az idén. Sok más fontos eset is volt ebben az évben, az ország társadalmában -- tudjuk, hogy különböző jelentős változà ¡sok történtek --, de voltak jelentős események a világegyházban is. Számomra nagy élmény volt az őszi szinódus a Közel-Keletről. De  szomorúan sorolhatom a keresztények elleni gyilkosságokról, merényletekről, robbantásokról szóló híreket is, melyek a világ számos országában új és új vértanúkat adtak egyházunknak.

(Az interjú teljes terjedelemben az Új Ember katolikus hetilap e héten megjelenő ünnepi összevont lapszámában olvasható)

Magyar Kurír

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS