Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

A brit Vöröskereszt száműzte a karácsonyt

altChristine Banks, az egyik üzlet alkalmazottja elmondta: „Utasítottak, hogy vegyük be a kirakatban elhelyezett betlehemet. Mintha semmi nem mehetne, ami karácsonnyal kapcsolatos. Egy kis csillogás megengedett, de semmi más. Az üdvözlőlapokon nem szerepelhet olyan felirat, ami közvetlenül a karácsonyra utal. Nem szabad semmit mondanunk a karácsonyról, karácsonyfáról pedig szó sem lehet. Mikor rákérdeztünk, azt mondták, azért, mert sértené a muzulmánokat. Szerintem ez az eljárás a muzulmánokra nézve éppoly sértő, mint a keresztényekre. Értelmes ember nem ellenezheti, hogy a keresztények megünnepeljék a karácsonyt; nekünk mégsem szabad kitennünk semmilyen jelképet, ami a kereszténységre utal.”

Lord Ahmed munkáspárti képviselő, az ország egyik legnevesebb muzulmán politikusa az eset kapcsán így nyilatkozott: „Ostoba feltételezés, hogy ez sértené a muzulmánokat. A muzulmán közösség 1400 éve párbeszédben áll a keresztényekkel. Az iszlám tanítása szerint tisztelnünk kell mások hitét. Saját cégemben minden alkalmazott megünnepli a karácsonyt, magam is velük szoktam ünnepelni. Fel sem merül, hogy a karácsony csorbíthatná a semleges szervezetként ismert Vöröskereszt reputációját – szerintem a vezetők ezúttal kissé túllőttek a célon.”

A szervezet londoni székhelyén illetékesek megerősítették, hogy a tavaly 20 millió fontnyi bevételt hozó 430 üzletben valóban letiltottak mindent, ami a karácsonyra utal. „A Vöröskereszt semleges szervezet, és nem szeretnénk, ha nevét bármely politikai párthoz vagy eszmerendszerhez kötnék. Nem szeretnénk, hogy bárki keresztény, muzulmán vagy zsidó szervezetnek tekintsen, mert ez megnehezítené a világ konfliktushelyzeteiben végzett tevékenységünket. Az üzleteket az évszaknak megfelelően fényfüzérrel vagy hóval díszíthetik, de az utasítás szerint a karácsonyra utaló jelképekkel nem.”

Rod Thomas anglikán lelkész megjegyezte, hogy a hitéhez komolyan ragaszkodó embert minden más vallás hívei tiszteletben tartják. Hozzátette: a Vöröskeresztet a továbbiakban nevezzék inkább Vörös pacninak... Mások feltették a kérdést: vajon a Vörös Félhold is meg fogja-e tiltani tagjainak, hogy megtartsák a ramadánt?

A brit Vöröskereszt vezetőségének tilalma azonban nem vonatkozik saját nyereséges termékeikre. Jelenleg is árusítanak angyalokat, háromkirályokat ábrázoló lapokat, betlehemes adventi naptárakat. „A Vöröskereszt igyekszik elfogadó lenni, és tudjuk, hogy sokan szeretnének karácsonyi üdvözlőlapokat vásárolni szervezetünk javára” – nyilatkozta a szervezet szóvivője.

A globális anyaszervezet, a svájci székhelyű Nemzetközi Vöröskereszt ismert szimbólumával kapcsolatban is felvetődtek politikai korrektségi kételyek. A logó megváltoztatásának ötletét azonban, hogy elkerüljék a tiltakozásokat és a nevetségessé válást, öt évvel ezelőtt elvetették – írja a Daily Mail brit internetes lap.

Magyar Kurír

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS