Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

Megállapodást kötött az egyház és a kormány

Semjén Zsolt az esemény után elmondta, a szentszéki-magyar altvegyes bizottság minden lényeges kérdésben megállapodott. Két kérdés különösen fontos ezek közül: az egyik, hogy az a járadék kiegészítés, melyet az első Orbán kormány a protestáns egyházaknak megadott, mostantól a katolikus egyház részére is jár, mely évi ötmilliárd háromszázmillió forintot jelent. Ennek összegét már a 2011-es költségvetés is tartalmazza. A másik kiemelt fontosságú kérdésnek tartotta a miniszterelnök helyettes, hogy az Állami Számvevőszék jelentésében is szereplő, ám az előző kormány által a hatályos törvények és megállapodások ellenére sem folyósított négymilliárd forint összegű oktatási kiegészítő normatívát az elkövetkezendő években az állam pótolni fogja, rendezve ezzel az előző vezetés felhalmozott adósságát.

Az új kormány már előzőleg rendezte az egyházi fenntartású kórházak felé tartozását, ezzel is jelezve, hogy az egyház közfeladatokat ellátó munkáját teljes mértékben elismeri.

Erdő Péter bíboros hangsúlyozta: a most aláírt megállapodás lényege, hogy a Szentszékkel kötött megállapodás keretein belül olyan aktuális részletről egyezett meg a Magyar Köztársaság kormányával, melyhez a Szentszék is megadta hozzájárulását. Az 1991-es, 32. törvény szerinti visszajáró főként hitéleti és közszolgálati célú ingatlanok egy részéről a katolikus egyház 1997-ben lemondott, ennek fejében járadékot állapítottak meg. Hasonló megállapodást kötöttek a történelmi protestáns egyházak is, a nekik visszajáró ingatlanok jóval kisebb részéről. Annak idején ezekkel az egyházakkal az állam szerződést kötött a járadékok kiegészítéséről, melyet a katolikus egyház eddig nem kapott, ám most az arányosság kedvéért ennek a szerződésben való rögzítése történt meg.

A Számvevőszék által megállapított hiányosság a kiegészítő normatívával kapcsolatban eddig is egyetértés tárgyát képezte – mondta Erdő Péter bíboros –, mely nem csupán a katolikus egyházra vonatkozott, hanem az összes iskolafenntartó egyházra, így az összegből az arányos rész jut majd a következő években a katolikus egyháznak. Éppen ezért az aláírt megállapodás – tette hozzá – nem a teljes összegnek a pontos elosztásáról, hanem az ebből a katolikus egyházra jutó arányos résznek a folyósításáról szól. Ezért köthette meg a püspöki konferencia elnöke jó szívvel ezt a konstruktív és értékes megállapodást.

BókayLászló/Magyar Kurír

Kép: Bókay László

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS