Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

Fáklyás felvonulás a béke világnapján

VI. Pál 1968-ban, a vietnámi háború idején írta az első pápai békeüzenetet. Negyvennégy éve a Katolikus Egyház január 1-én a Béke Világnapját ünnepli. A felvonulást szervező közösség felhívja a figyelmet: ez a kitartás annak a jele, hogy a keresztények soha sem törödhetnek bele a háborúba, és nem fogadhatják el a konfliktusok megoldásának eszközeként, hanem ehelyett békeszerzők akarnak lenni.

A Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség fennállása óta legjobb tudása szerint munkálkodik a béke érdekében, több háborús helyzetből segített megtalálni a kiutat a békés rendezés felé. Kilenc éve igyekszik látható módon is kifejezni, hogy magáénak vallja a pápa felhívását. Az évet a béke lépésével kezdi, és fennhangon kiáltja a négy földrész hatszáz városában ezen a napon tartott rendezvényein: „Pacem in terris! Békét a Földnek!”

Budapesten a Fővám téren lesz a gyülekező 16 órakor, nem messze Boldog Salkaházi Sára vértanúságának helyétől. Innen fáklyás menet indul az angolkisasszonyok Váci utcai Szent Mihály templomához, ahol 17 órakor ökumenikus imaórát tartanak. Vezeti és szentbeszédet mond: Jelenits István Sch.P. Elmélkedést tart: Kalota József protopresbiter (Magyarországi Ortodox Exarchátus) és Aaron Stevens lelkész (Budapesti Szent Kolumbán Presbiteriánus Skót Misszió).

Pécsen a Kossuth térről 17 órakor gyertyás felvonulás indul, amely a Nemzeti Színház előtt ér véget, ahol a résztvevők meghallgatják a pápa üzenetét.

Magyar Kurír

(tzs)

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS