Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

A megbocsátás éltető erő

altA megbocsátás azt jelenti, hogy valaki bűnt, sérelmet nem ró föl többé. Aki megbocsát, legyőzi, elengedi a megbántottságból fakadó jogos haragját, bosszúvágyát, s szabad döntésből szeretettel fordul megbántója felé akkor is, ha semmi oka nincs rá; a rosszat jóval viszonozza. Az igazi megbocsátás sohasem egy pillant műve. Aki a megbocsátás helyett a megtorlás mellett dönt, önmagát is pusztítja: a sérelem újra és újra visszatér hozzá, s előbb lélekben, majd testben is megbetegíti. A megbocsátás a modern pszichológia és a teológia szerint nem morális gyöngeség, hanem erő, amely segít megküzdeni a stresszel. Komplex feladat, amit mindenki először a családban és szűkebb környezetében sajátíthat el – mutatott rá a szakember.

Felvetődött az esten a kérdés, hogy miért bocsássunk meg annak, aki nem kért bocsánatot. Az előadó rámutatott: a megbocsátásnak nem feltétele a bocsánatkérés. Viszont a megbocsátás megnyilvánulásai bocsánatkérésre ösztönözhetik a sértő felet. Vallási megközelítésben: Isten iránti szeretetből kell megbocsátanunk egymásnak, sőt ellenségeinknek is. Aki vétkezett más ellen, vétkezett Isten ellen is. Ezért a másik ember bocsánatán túl szükségünk van Isten bocsánatára is. Az igazi megbocsátás tehát természetfölötti jellegű.

A szünet utáni nyilvános párbeszédben megfogalmazódott: a megbocsátás képességével Isten egy hatalmas szeretetfegyvert adott az ember birtokába. Ha a megbocsátás élne sok család életében és a társadalomban, boldogabb, békésebb, emberibb lehetne a világ.

Toldi Éva/Magyar Kurír

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS