Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

A Papság évéből a Család évébe

altA tematikus évek meghozzák a maguk lelki hasznát, ezért gondolt arra a püspöki konferencia, hogy erre az évre is tematikus évet, a Család évét hirdeti meg a Familiaris Consortio, II. János Pál nagyszerű írása megjelenésének évfordulóján. A pápa írása ma is eleven, aktuális, és ennél jobb írás azóta sem született, érdemes ebben az évben elolvasni. Úgy tekinthetünk rá, mint a családok Magna Chartájára — hangsúlyozta Ternyák Csaba érsek.

Temészetes, hogy a Papság éve után a Család éve következzék, hiszen fontos az egyház számára a papság, és legalább olyan fontos a család. Célunk, hogy minden településen, minden helyi közösségben érezzék a családok, hogy ez az év különlegesen az övék.  Ne legyen olyan közösség, amelyben ne történne valami a Család éve kapcsán — javasolta  az egri érsek.

Hivatásunknak, életállapotunknak megfelelően más-más módon kell a jámborságot gyakorolni, idézte Szalézi Szent Ferencet. II. János Pál  egyik katekézise alapján mondhatjuk, hogy a házasságban  élő ember csak a párjával együtt teljesen Isten képmása. Az Isten úgy teremtette a férfit, hogy csak a feleségével együtt alkotják Isten képmását.

altA plébánián hallatlanul fontos a családközösségek szerepe. Mi  lelkipásztorok arra buzdítjuk a családokat, fogjanak össze, alakuljanak a plébániákon családközösségek, baráti családok, akik összetartanak, és támogatják egymást.

Fontos, hogy a hajótörött családokról is gondoskodjunk: az imádság és a szeretet gyakorlása által tapasztalhatják meg az egyházi közösséget. A szeretet és a figyelmességek köréből nem zárhatjuk ki ezeket a családokat - hangsúlyozta az érsek.

Ternyák Csaba előadása rövidesen elérhető lesz a Magyar Kurír hangtárában.

Fehér János/Magyar Kurír

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS