Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

Már több mint 70 ezer látogatója volt Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának

altA Galéria szakavatott munkatársai mintegy 200 alkalommal kalauzolták el az érdeklődőket a kiállított műalkotások között, ami átlagosan napi három tárlatvezetést jelent.

Több ezren nem csupán Munkácsy Krisztus-trilógiáját nézték meg, hanem a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításaira, valamint másik időszaki tárlatára, a XIX. Nemzet és művészet. Kép és önkép című, a XIX. század képzőművészetét átfogóan bemutató kiállítására is kíváncsiak voltak.

2011 áprilisában megkezdődik a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításainak felújítása, újjárendezése. Ennek a folyamatnak az első lépése a Munkácsy Mihály és Paál László művészetét bemutató teremsor átalakítása, ezért ez a kiállítási rész 2011. március 20-ától nem lesz látogatható. A kiállítás megújult formájában előreláthatólag 2011 októberétől nyílik meg a közönség előtt.

Magyar Kurír

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS