Luigi Magni humorban bővelkedő filmjében Fülöp atya a cselekvő szeretet megtestesítője, derűs lélek, soha nem önmaga jólétével, kényelmével törődik, a másokért tenniakarás vágya hatja át egész személyiségét. Rögtön a film elején megmutatkozik ez, szegény, megfáradt zarándokok lábait mossa, példát adva alázatból, ahogyan Krisztus is ezt tette az utolsó vacsorán, amikor megmosta tanítványai lábait (Jn 13,1-11).

Fülöp atya vallja, hogy az ő ajtaja mindenki előtt nyitva áll, s ezt nem csak szavakban hangoztatja, a valóságban is megvalósítja. Felkarolja a szüleik által elhagyott gyermekeket, akik a rajongásig szeretik, de ez nem jelenti azt, hogy szófogadók lennének. Csúnyán beszélnek, hangosak, gyakran összeverekednek, legszívesebben játszanak és énekelnek. Fülöp atya gondoskodik ezekről a hat-tízéves kis kölykökről, lányokról, fiúkról vegyesen, akikről egyébként senki sem gondoskodna, az utca nevelné őket.

A film főmotívuma Fülöp atya gyermeki közösségének a bemutatása mellett két védencének, Cirifischiónak és Leonettának a története. Fordulatos,jóban és gonoszságokban bővelkedő életükben mindig megjelenik  Fülöp atya, s  vele együtt a bizalom, a kisdedek tisztasága, romlatlansága, amelyről Jézus beszélt tanítványainak, mint követendő példáról (Mt 18,1-5; 19,14).Cirifischio sorsában a titokzatos Isten mutatkozik meg, a szabad akarat és az eleve elrendelés örök ellentéte, illetve egymásba olvadása.

Kiemelt szerepe van a történetben Isten és Krisztus, az irgalom és a szeretet mellett az ellenpontnak, a gonosznak is. A világban mindenkor jelen van kiirthatatlanul a jó, és ugyanúgy létezik a rossz is. Az ördög – Fülöp atya megfogalmazása szerint – „a plagizátor, Isten majma, az álnok kígyó”… – különböző alakokban és nemekben jelenik meg. Szálláshelye mindig ugyanott van, szemben Fülöp atya templomával. A fazeekas és seprűkészítő öregasszony mellett szép mórnő, idős szobrász és a pápának, a bíborosoknak ruhát tervező híres szabó, Élia mester alakját ölti magára. A gonosz, bár sokféle alakot képes magára ölteni, és még többeket megtéveszteni, a lényeget illetően mindenkor gyilkos és a hazugság atyja, ahogy Jézus jellemzi őt (Jn 8,44).

Külön epizód a filmben Fülöp atya és Loyolai Szent Ignác kapcsolata. Két különböző személyiség. Fülöp atya derűs, alázatos lélek, gyakran játszik a gyerekekkel. Ignác atya viszont szigorú, kimért, folytonosan látomásokkal vívódik, többször látja Szűz Máriát, súlyos testi bajok gyötrik, a háborúban szerzett sérülése egy életen át elkíséri. Ignác atya tisztában van a földi világ realitásaival. Vallja: „Krisztus maroknyi serege vagyunk, a sátán csürhéivel szemben.”

A két egyaránt mélyen hívő személyiség eltérő lelki alkatát bizonyítja, amikor Ignác atya odaadja Fülöp atyának a híres lelkigyakorlatos könyvét, amit azóta is az elmélkedő irodalom mintájaként emlegetnek. Többször megkérdezi, Fülöp atya elolvasta-e már? Telnek az évek, évtizedek, még mindig nem. Ignác atya már visszaadta lelkét a Teremtőnek. Fülöp atya megöregedett. Az egyik este megfáradtan, fején hálósipkában, a tükör előtt állva olvas bele Ignác atya könyvébe, de néhány mondat után leereszti, s csöndesen, bűnbánóan vallja be: „Bocsáss meg nekem, Ignác atya, de én képtelen vagyok ezt a könyvet elolvasni.”

Ami közös a két személyben, mindketten Istent szolgálják, rendíthetetlenül, és elszántan, megalkuvásmentesen harcolnak a gonosz ellen, ki-ki a maga területén.

Fülöp atya az egyetemes, mindenkire kiterjedő szeretet, kegyelem hirdetője és megvalósítója. Jézus szellemében él és cselekszik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek… ’Irgalmasságot akarok és nem áldozatot’… Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket” (Mt 9,12-13). Ezért rablók, gyilkosok gyermekeit is megkeszteli, ha kérik. Nincsenek azonban illúziói. Amikor az álruhában lévő V. Szixtusszal a haramiák rejtekhelyére érkeznek, s Fülöp atya a keresztelőre készülődik, rámutat egy martalóc külsejű rablóra: „Látta milyen gonosz tekintete van?” A pápa csodálkozik: „De hiszen maga a barátjuk!” Fülöp atya válasza hűséges az evangélium lelkiségéhez: „Testvérem, ha engem megkérnek, hogy kereszteljek meg egy újszülöttet, akkor is, ha az apja egy alávaló csirkefogó, nekem kötelességem megkeresztelnem.”
Krisztus kegyelme mindenkire kiterjed, s a gyermek nem bűnhődhet az atyák vétkeiért, szemben az ószövetségi – „Az atyák ették meg a savanyú szőlőt, és a fiak foga vásik el tőle” (Ez 18,2) – felfogással. Minden újszülött tiszta lappal indul, Isten kegyelme kiterjed mindenkire.
Fülöp atya és gyermekeinek a közössége a szeretet, a jóság, az irgalom kis szigete. Fülöp atya a védencei közül nem tud mindenkit megóvni a világ bűneitől, kísértéseitől, a sátán mesterkedéseitől deaz örök élet, az üdvözülés reménye – végső soron Isten végtelen kegyelme – mégis ott van mindenki előtt.

Fülöp atya számára önmaga társadalmi előrejutása egyáltalán nem fontos, ezt bizonyítja, hogy nem fogadja el a pápától a bíborosi kinevezést. Amikor Élia mester beöltözteti őt, s a gyermekei először nem ismernek rá, majd kezdenek jól neveltek lenni, bocsánatot kérnek a csúnya beszédért, őt pedig kegyelmes uramnak szólítják, Fülöp atya megkéri a megdöbbent Élia mestert, hogy vigye vissza a pápának a bíborosi öltözetet. A tiszta lelkű emberek pragmatikus szempontokat figyelmen kívül hagyó őszinteségével mondja, hogy a pápa „… nagy baklövést követett el. Próbálja csak elképzelni, egy bíboros, aki bejárja Rómát, és alamizsnát kéreget…Mert ezeknek a kölyköknek itt enniük kell! Mi mást tehetnék? Talán maga fog enni adni nekik?”

Fülöp atya leroskad a székbe. Fáradtnak látszik, mint aki küszködött eddig a kísértéssel, de most tökéletesen megnyugodott a lelkiismerete. Itt a helye a kicsinyek, a kisdedek között. Az elhagyott gyermekek felkarolója ül a széken, arcán boldog megkönyebbülés. Egy angyalian szőke hajú kislány odaviszi neki gyűrött, kopott cipőjét. Átnyújtja neki. Örömteli mosoly a kislány és Fülöp atya arcán is. „Mennyország!” – suttogja a deres szakállú és hajú, megöregedett, de lélekben örökké fiatal Fülöp atya. Mennyország, odafent, s idelent is, egy kis földi mennyország, a szeretet kisugárzásának köszönhetően. S miközben Fülöp atya mosolyog, s az örömittas gyerekek iszonyú zajt csapva ünneplik megmentőjüket és védelmezőjüket, ő látja Leonettát és Cirifischiót, amint még gyermekként, egymás mellett imádkoznak. Az isteni kegyelem mindig ott van mellettünk, akárcsak azok, akik örökre belevésődtek a szívünkbe. S az élet így teljes: érnek bennünket súlyos csalódások, nem kerülnek el a bajok, tragédiák, de a remény is mindvégig ott van velünk földi utunkon. Fülöp atya tudja, hogy kinek tartozunk mindenért köszönettel. A feszületre néz: „Hála Istennek” – suttogja fáradtan, szelíd mosollyal az arcán. Isten hű szolgája, aki mindvégig teljesítette fentről kapott küldetését.

Legyetek jók, ha tudtok
(Olasz film, 150 perc, 1983.)
Rendezte: Luigi Magni
Írta: Luigi Magni, Bernardino Zapponi
Főbb szereplők:
Johnny Dorelli: Néri Szent Fülöp
Rodolfo Bigotti: Cirifischio
Eurilla Del Bona: Leonetta 
Mario Adorf: V. Sixtusz
Philippe Leroy: Loyolai Szent Ignác
Renzo Montagnani: a fazekas (az ördög egyik alakja)
Flora Carabella: seprűkészítő öregasszony (az ördög másik alakja)
Iris peynado: a szép mórnő (az ördög harmadik alakja)
Angelo Branduardi: Spiridione

(Az első DVD-lemezen látható a 110 perces szinkronizált játékfilm, míg a második DVD-n a film teljes 150 perces vágatlan változata tekinthető meg eredeti olasz nyelven, magyar felirattal. Ennek a kiadásnak a különlegessége, hogy a szinkronizált 110 perces változatot az Etalon kibővítette egy olyan választható magyar szinkronnal, mely a látássérültek számára a filmet a dialógusok közti speciális narrációval teszi élvezhetővé. Magyarországon ez a harmadik, látássérültek számára akadálymentesített kiadvány – a szerk.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kedves Kati! Küldöm a megbeszélt recenziót. Szép napot kívánok! Szeretettel: Bodnár Dániel

Az Etalon Film Kft. kiadványaiból

Luigi Magni: Legyetek jók, ha tudtok

Néri Szent Fülöp (1515-1595) a jámborság és a szeretet, az utcai apostolkodás szentje volt, vallotta, hogy aki „Krisztuson kívül másvalakiért dolgozik, nem tudja, mit csinál.” A krisztusi lelkületű és vidám természetű, mindenkivel közvetlen Fülöp atyát már életében szentként tisztelték.  
Luigi Magni humorban bővelkedő filmjében Fülöp atya a cselekvő szeretet megtestesítője, derűs lélek, soha nem önmaga jólétével, kényelmével törődik, a másokért tenniakarás vágya hatja át egész személyiségét. Rögtön a film elején megmutatkozik ez, szegény, megfáradt zarándokok lábait mossa, példát adva alázatból, ahogyan Krisztus is ezt tette az utolsó vacsorán, amikor megmosta tanítványai lábait (Jn 13,1-11).
Fülöp atya vallja, hogy az ő ajtaja mindenki előtt nyitva áll, s ezt nem csak szavakban hangoztatja, a valóságban is megvalósítja. Felkarolja a szüleik által elhagyott gyermekeket, akik a rajongásig szeretik, de ez nem jelenti azt, hogy szófogadók lennének. Csúnyán beszélnek, hangosak, gyakran összeverekednek, legszívesebben játszanak és énekelnek. Fülöp atya gondoskodik ezekről a hat-tízéves kis kölykökről, lányokról, fiúkról vegyesen, akikről egyébként senki sem gondoskodna, az utca nevelné őket.
A film főmotívuma Fülöp atya gyermeki közösségének a bemutatása mellett két védencének, Cirifischiónak és Leonettának a története.
Cirifischio szép arcú, talán tizenkét-tizenhároméves fiúcska lehet, valamivel idősebb Fülöp atya többi gyermekénél. A film kezdő képsoraiban besurran a templomba, lábujjhegyen settenkedik, arckifejezésén, tekintetén látszik, hogy nem az imádkozás céljával tért be Isten házába. Beül az egyházi főméltóságoknak fenntartott, trónszerű székbe, élvezi a helyzetet, hogy most ő is lehet valaki, fontos személyiség, még ha csak képzeletben is. Tekintete megélénkül, amint megpillantja az oltáron az aranykelyhet, amit gondolkodás nélkül a kezébe vesz, s nem is engedi el többé. Valószínű, hogy nem ez az első lopása. A templom idős papja észreveszi, hogy Cirifischio miben sántikál, lefüleli, s kergetni kezdi, közben kétségbeesetten kiáltozik, tolvaj, tolvaj, fogják meg! A serdülőkorú Cirifischio azonban sokkal fürgébb, gyorsan eliszkol. A jelenetet vigyorogva végignéző fazekas – mint hamarosan kiderül, az ördög – a szemben lévő templomba, vagyis Fülöp atyához irányítja a fiút, azt állítva, hogy ott biztonságban lesz. Fülöp atya ügyes kérdésekkel kiveszi a megbánás legkisebb jelét sem tanúsító Cirifischióból, hogy ő lopta el a kelyhet. Nem tart azonban neki erkölcsi prédikációt, nem is árulja el őt a hamarosan megjelenő idős papnak és katonáknak, a fiú megmentése érdekében kegyes hazugsághoz folyamodik, azt állítja, az öreg lelkipásztor kölcsönadta neki a kelyhet, csak elfelejtkezett erről.
Fülöp atya bizalma nemcsak Istenben, hanem az emberekben is maximális. Azonnal befogadja Cirifischiót, s megpróbálja a jó útra vezetni: „Nem tudod, hogy segíteni a szegényeken olyan, mintha Jézuson segítenél? Mi a szegényeknek és a zarándokoknak a Szentháromság testvérületei vagyunk” – mondja neki. A fiút azonban nem hatja meg a zarándokok lábait megmosó Fülöp atya irgalmas cselekedete, fintorog, hogy milyen büdösek „ezek a vénemberek”, a gyerekek pedig „barmok.” Cirifischiót egyetlen dolog érdekli, hogy mikor és mi lesz a vacsora. Fülöp atya magával viszi alamizsnálkodó útjára. Mint mindenben, ebben is ráhagyatkozik Isten kegyelmére, s bízik az emberek könyörületességében. Az pedig nem veszi el a kedvét, hogy vannak olyan napok, melyeknek a végén semmi sem jut az asztalra. Ez az este is ilyen, Fülöp atya és Cirifischio csupa, a nyomorúság iránt érzéketlen alakkal találkozik, gúnyos megjegyzések kísérik kéregető útjukat, becsukódnak előttük az ablakok és az ajtók, s ha kinyílnak, abban sincs sok köszönet. Az egyik emeleti ablakban megjelenik egy idős, hálósapkás férfi. Fülöp atya, hogy a szívét megérintse, tíz nyomorult lelket említ, akiket etetnie kell. Az öregember megkérdezi: jó lesz-e az, amit ma vacsorázott? Majd a bilijéből a „jóságát” hálásan megköszönő Fülöp atya által tartott zsákba önti az ürülékét. A nép egyszerű gyermekében tehát szemernyi irgalom sincs a szegények iránt, segítség helyett otromba gúnyt űz mások nyomorúságából.
Ugyanez a helyzet a társadalom legfelsőbb köreihez tartozók esetében is. Caprarola hercege, a züllött életű ifjú, „botcsinálta” bíboros, aki nem lelki emelkedettségének, jámborságának, hanem magas társadalmi rangjának köszönheti, hogy egyházi főméltóság lett belőle, katonáival ütteti le az alamizsnát kéregető Fülöp atyát, majd Cirifischiót is. Ez Leonetta első felbukkanása a filmben. Fiúruhában van, s rámordul Fülöp atyára – „Nem hallottad, hogy mit mondott a bíboros?” –, majd kárörvendezik Cirifischión, aki a fejét fájlalja a katona durva ütése nyomán.
Cirifischio indulatos gyermek, bosszút esküszik az őket ért sérelem miatt. Összegyűjti Fülöp atya védenceit, meglesik Leonettát, hogy kiheréljék. Amikor azonban leteperik, hogy végrehajtsák rajta az ítéletet, kibomlik Leonetta hosszú haja, s előttük fekszik egy gyönyörű lány. A gyerekek csalódottak, amiért elmarad a kiherélés. Elviszik Leonettát Fülöp atyához. Kiderül, hogy a lány anyja a híres kurtizán, Madame Lucretia volt, aki meghalt a pestisben. Leonettát be akarták tenni a Boldogtalan Szüzek kolostorába, de ő hallani sem akart erről. Lehull a fátyol arról a titokról is, hogy miért jár fiúruhában? Leonetta az ifjú bíboros szeretője – pedig ahogy mondja, nagyon utálja őt –, s Caprarola hercege ezt titkolja, hiszen a pápa, IV. Pál erkölcsi kérdésekben kérlelhetetlenül szigorú. A világ tehát képmutató, tele van hazugsággal, még a legszentebb dolgok sem mindig azok, melyeknek látszanak, hiszen az egyházi tisztségeket sem érdem szerint osztogatják, hanem a társadalmi hierarchiában elfoglalt hely alapján, nincs becsülete semminek, züllöttség minden területen. Mindezzel szemben áll Fülöp atya jósága, szeretete, szelídsége és naivitása. Nem akarja elhinni, hogy Leonetta mit ért azon, amit többször megismétel: „A bíboros szeret engem, Fülöp atya!” A gyerekek azonnal megértik, miről van szó, hangosan vihorásznak. Amikor Leonetta megkérdezi, Fülöp atya mindig ilyen, vagy csak tetteti, Cirifischio elnézően, de elismerően is válaszolja: „Egy szent. A megtestesült ártatlanság.”
Fülöp atya pontosan tudja, hogy milyen az a világ, amelyben él, hiszen szegény, elhagyott gyermekeket gondoz. Megmaradt azonban benne a bizalom, főleg azok iránt, akik Krisztus egyházát szolgálják. Nem feltételezi senkiről, hogy méltatlanná válhat hivatásához. Amikor ráébred, miről van szó, kezébe veszi a feszületet: „Jézus, hogy lehetséges ez?” – kérdezi suttogva. Tekintetében nem fájdalom, inkább szomorúság látható, amiért a gonosz mindenüvé beteszi a lábát, megfertőzi a legszentebbnek hitt intézményt is. Tudomásul veszi ezt, de nem kedvetlenedik el. Fülöp atya nem hiába foglalkozik gyermekekkel, megmarad benne a kisdedek tisztasága, romlatlansága, amelyről Jézus beszélt tanítványainak, mint követendő példáról (Mt 18,1-5; 19,14).
Cirifischio nyughatatlan lélek, továbbra sem fér a bőrében. Fejbedobja Caprarola hercegét egy kővel. A bíboros katonái elfogják, Cirifischiót a börtön fenyegeti. Fülöp atya azonban nem hagyja magára báránykáját. A jézusi – „Legyetek tehát okosak, mint a kígyók és egyszerűek, mint a galambok” (Mt 10,16) – intelmet követve leleplezi a bíborost, hogy Leonetta a szeretője, s egyértelművé teszi, hogy IV. Pál elé viszi az ügyet, ha Caprarola hercege nem engedi el Cirifischiót. Az ifjú bíboros lelkének teljes züllöttsége megmutatkozik itt. Nem meggyőződésből, hanem kényszerből cselekszik, megbánásnak a legkisebb jelét sem mutatja. Szemében izzik a gyűlölet, istenverésnek nevezi Fülöp atyát. Éles ellentét van Fülöp atya szelíd, jóságos mosolya és a botcsinálta bíboros gyűlölködése, tehetetlen dühe között.
Több év telik el. Cirifischióból jóképű ifjú lett, Leonettából gyönyörű lány. Az eljegyzésükre készülődnek. Fülöp atya védelme alatt és áldásával a jövőjük szépnek ígérkezik. Ám ekkor az ördög közbeszól. Szálláshelye változatlanul Fülöp atya lakhelyével szemben van, de ezúttal egy seprűkészítő öregasszony alakjában testesül meg. Látszólag jót cselekszik: ráveszi Cirifischiót, hogy vigyen el egy zsák szenet a patkolókovácshoz, hogy legyen pénze eljegyzési ajándékot venni Leonettának. A gyanútlan Cirifischio örömmel teszi meg, amit az öregasszony tanácsol neki. Ám a patkolókovácsnál Caprarola hercegébe botlik. Szóváltásba keverednek, s amikor a bíboros emlékezteti Cirifischiót, hogy Leonetta a szeretője volt, örökre őrizni fogja az ölelése nyomait, a fiút minden eddiginél súlyosabb bűnbe viszi a heves természete, felkap az asztalról egy kést és halálra sebzi vele a herceget. A szép jövő helyett tehát kivégzés, vagy bujdosás vár Cirifischióra. Minden összeomlik.
Ettől kezdve homlokegyenest más irányba ágazik ketté Leonetta és Cirifischio élete. Leonetta apáca lesz, Krisztus jegyese, megteszi tehát azt, amitől korábban annyira irtózott, amit elképzelni sem tudott. Életét teljesen és visszavonhatatlanul Krisztusnak szenteli. Ezzel szöges ellentétben Cirifischio Isten nélkül éli az életét, messze földön hírhedt, rettegett rablóvezér lesz, ahogy az új pápa, V. Sixtusz jellemzi: „Túl nagy lett… Úgy értem, hogy ez a Cirifischio nagy gazember lett. Közveszélyes útonálló, aljas bandita. Madonnákat emel el, feszületeket rabol. Kiközösített, máglyahalálra ítélt, a leghírhedtebb rablóvezér, rosszabb bármelyiküknél, veszélyesebb a vadembernél, sőt, magánál az ördögnél is.”
V. Szixtusz azonban nem tud róla, hogy elfogása előtt nem sokkal Cirifischio megüzente egyik emberével Fülöp atyának: „… elege lett a bűnből. Azt mondja, meg akar térni, a civilizált emberek közt akar élni.” Az imádságos lelkületű Fülöp atya boldogan néz a falon függő feszületre: „Forog a kerék, Uram! Köszönöm neked!” 
Amikor végül Cirifischiót elfogják, és börtönbe zárják, s Fülöp atya rádöbbenti, hogy az egész élete, „az utazások, az álomországok, a legendás vidékek, mindez csupán a sátán műve” volt, a haramiavezér magába száll, s kétségbeesetten keresi a választ: „Miért kellett az ördögnek pont engem kiszemelnie? Annyi ember van, aki soha életében nem is találkozik vele, nekem meg nyakamon ül egész kiskölyökkorom óta! Miért, Fülöp atya? Miért pont én kellek neki?” Fülöp atya nem ítélkezik Cirifischio fölött, de válaszában benne rejlik, mennyire kell vigyáznunk, mert mindig, minden pillanatban ki vagyunk téve az ördög mesterkedéseinek, hiszen az ő elsődleges célja, hogy az eredetileg tiszta lelkeket nyerje meg magának, ez jelenti számára a legfőbb diadalt: „Mivel bizonyára te voltál a legjobb közöttünk, a legjobb szívű, és az ördög megérzi, ha valaki veszélyes lehet számára, és arra lecsap.” Cirifischio ekkor tudja meg, hogy Leonetta férjhez ment valakihez – „egy koldushoz” –, aki, mint Fülöp atya mondja: „… mindenkinél jobb, férjhez ment Jézushoz, aki még akkor is, ha a mi Urunk, nem egy igazi Úr!”
Fülöp atya nem hagyja magára elveszettnek hitt, de végül megtalált gyermekét. Rengeteg lélekről gondoskodik, de neki ez az eltévedt bárány, ez a rettegett banditává züllött Cirifischio ugyanolyan fontos, mint a többiek, bármelyik azok közül, aki nem hagyta el a meleg akol biztonságát. Ahogy Jézus mondta: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja?Amikor megtalálja, örömében vállára veszi, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: ’Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!’ Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre” (Lk 15,4-7).
Fülöp atya maximálisan bízik abban, hogy Cirifischio megváltozik, annak ellenére, hogy még semmit sem bizonyított, s nem is magától adta fel magát, hanem elfogták. Nem önként ment vissza az atyai házba, mint a tékozló fiú (Lk 15,11-32), hanem kényszerítették erre. Gyilkosságok, rablások vannak mögötte, de Fülöp atya számára Cirifischio üzenete, hogy életét új alapokra akarja helyezni, elegendő ahhoz, hogy higgyen benne, ez az ígéret több mint vágyakozás, hamarosan jó cselekedetekben fog realizálódni. Fülöp atya V. Szixtuszhoz fordul. A pápa maximálisan elismeri mindazt, amit Fülöp atya a társadalom legkiszolgáltatottabbjaiért, a szegény, elhagyott gyermekekért tesz. Tudja, hogy a nép körében szentként tisztelik ezt az egyszerű, szegényes körülmények között élő lelkipásztort. A pápa vágya, hogy a Fülöp atya által megvalósított mikrovilág mintájára építse fel a makrovilágot: „Én Rómában olyan városrendet teremtek, amilyet én akarok. És ez nem más, mint a te erkölcsi rended tükörképe.” Fülöp atya hangjában érezhető a szorongás, amikor megkérdezi: „És Cirifischio?” A pápa válasza szomorú, de egyértelmű, ami kizárja a további vitát, ellenvetést: „Sajnálom, de ő nem illik bele ebbe a képbe. Saját maga lépett ki belőle.”
Leonetta hite mintha megrendülne ekkor, amiért imáik nem szálltak fel az égbe. Fülöp atya nem válaszol, bánata túl mély ahhoz, hogy bármit is mondani tudna. Ám mégis, csupán a jelenlétével, sikerül reményt és bizalmat ültetnie a halálraítélt Cirifischio lelkébe. Közvetlenül a kivégzése előtti pillanatokban ő vigasztalja egykori jótevőjét: „Fülöp atya, ne vegye a lelkére, én úgyis feloldozást nyerek. Az ön áldásával megyek fel, a többire meg fütyülök. Azok ott fent már tárt karokkal fogadnak.” Leonettától pedig ezt kéri: „Kérlek, Leonetta, szólj egy jó szót a férjednek.” Leonetta és Fülöp atya vigaszt nyújtanak Cirifischiónak földi élete utolsó perceiben, mindketten végig mellette állnak.
Cirifischio sorsában a titokzatos Isten mutatkozik meg, a szabad akarat és az eleve elrendelés örök ellentéte, illetve egymásba olvadása. Amikor a pápa azt mondja – „Mi kizárólag eszközei vagyunk az isteni gondviselésnek” –, Fülöp atya kissé bánatosan, rezignáltan válaszolja: „De néhanapján az ördögnek is.” V. Szixtusz válaszában benne van a felfoghatatlan misztérium, Isten titokzatossága és mindenhatósága, az, hogy ő hosszú távra tervez, amit a mi horizontális tekintetünk képtelen belátni: „Hagyjuk, hogy ezt ő döntse el.”
Kiemelt szerepe van tehát a történetben Isten és Krisztus, az irgalom és a szeretet mellett az ellenpontnak, a gonosznak is. A világban mindenkor jelen van kiirthatatlanul a jó, és ugyanúgy létezik a rossz is. Az ördög – Fülöp atya megfogalmazása szerint – „a plagizátor, Isten majma, az álnok kígyó”… – különböző alakokban és nemekben jelenik meg. Szálláshelye mindig ugyanott van, szemben Fülöp atya templomával.
Az említett fazekas és seprűkészítő öregasszony mellett szép mórnő, idős szobrász és a pápának, a bíborosoknak ruhát tervező híres szabó, Élia mester alakját ölti magára. Egy ízben Szűz Mária alakjában jelenik meg Fülöp atya előtt. A fazekas – mint említettük – volt az, aki megmutatta Cirifischiónak, hogy hol van Fülöp atya temploma, menjen oda, ott védelmet talál. Látszólag jót cselekszik, megmutatja neki a biztos menekülési útvonalat, ám kiderül, ez csak az álca volt, az ördög hamis, hiszen rögtön utána elárulja a katonáknak, hogy a fiú ellopta az aranykelyhet, s a „bolond” Fülöp atyához menekült. Emellett azt is pontosan tudja, hogy Fülöp atya templomát nem szentelték fel, tehát nem nyújt védelmet az arra rászorulónak. A fazekas elmélyíti a káoszt, azt szeretné, ha Isten szolgája bajba kerülne.
A fazekas megjövendöli a gyermek Cirifischiónak, hogy milyen sors vár rá, de csak arról beszél neki, hogy gazdag és híres lesz, bejárja az egész világot, ám azt elhallgatja, hogy ennek milyen súlyos ára lesz. Ő az, aki a fiú elé varázsolja a szép mórnőt. Az ördög hatalma földöntúli, meg tudja változtatni a dolgok menetét. A cél, hogy mindent eltorzítson, ami szép és jó, romboljon, puszítson. A fazekas mosolyogva szólítja meg Fülöp atyát, mondván, a gyerekek halálra gyötrik, „valóságos ördögök.” – „Szeretné, ugye? Szerintem angyalok” – feleli Fülöp atya, s boldogan mutat a templom felé, ahonnan gyönyörű zene hallatszik, örömteli, zengő éneklés: „Hallja, milyen mennyei muzsika?” Ám a fazekas megmutatja ördögi hatalma rendkívüliségét, s szemének két rezdülésével a csodálatos dallamokba szörnyűséges, vinnyogó díszharmóna, kakofónia keveredik, eltorzítva, élvezhetetlenné téve az angyali muzsikát.
Amikor Fülöp atya visszaviszi a még kamasz lány Leonettát az apácákat nevelő, Ignác atya – vagyis Loyolai Szent Ignác – által vezetett kolostorba, abban a boldog tudatban, hogy visszahozta neki egy eltévedt báránykáját, Cirifischio a fazekashoz fordul, hogy segítsen megszöktetni Leonettát. Annak ellenére teszi ezt, hogy Fülöp atya korábban figyelmeztette, kerülje el őt. A fazekas először elbűvöli a fiút azzal, hogy egy sehol nem létező, mesés Eldorádót vizionál neki, ahol víz helyett édes bor folyik, a szőlőtöveket kolbászból kötik össze, a dombok mézeskalácsból vannak, a házak tetejét lassagne és spagetti cserepek fedik, s aki a legtöbbet alszik, az a leggazdagabb. Az álomvilágtól elbűvölt Cirifischio elfelejtkezve Leonettáról, azonnal indulna Eldorádóba. Ekkor az ördög vált és finoman figyelmezteti, hogy mit ígért Leonettának. Ő irányítja a fiút, hogy szöktesse meg a lányt. Az egyik szerzetest, aki meg akarja ezt akadályozni, erővel fogja le, s annak kérdésére cinikusan válaszolja: pontosan tudja, hogy mi vár arra, aki meggyaláz egy rendházat: „Tüzes vassal szétmarcangolják a húsát, máglyára küldik, a hamvait pedig beleszórják a pöcegödörbe. Éppen ezért hoztam ide a fiút.” Vagyis itt az ördög egyértelműen megvallja, célja Cirifischio lelkének kárhozatra juttatása. Ezért biztatja a fiút és Leonettát is, hogy fussanak el. Fülöp atya ekkor nagyon határozott, erővel száll szembe a gonosszal, egy vödör szenteltvizet zúdít rá, kiiktatja az életből az ördögöt, de csak rövid időre. Az ördög a seprűkészítő öregasszony képében születik újjá. Mint már említettük, ő veszi rá Cirifischiót, hogy menjen el a patkolókovácshoz, előidézve ezzel a bíboros elleni gyilkosságot.
A szépséges mórnő az ördög következő alakja. Finom süteményekkel édesgeti magához a gyerekeket, megpróbál érzéki vágyakat kelteni Fülöp atyában, aki erővel űzi el. A szép mórnő elcsábítja Riccardót, az édesanyját kiskorában elvesztő, tizenötéves herceg fiút, kihasználva, hogy szeretetre, gyengédségre vágyik. Hihetően eljátssza, hogy mindenkinél jobban szereti őt, ám a fiú lezuhan a hegyről, s szétzúzza a gerincét egy sziklán.
Az ördög egy idős szobrász alakját is magára veszi. Ő az, aki összehozza a két „őrültet”, vagyis Fülöp atyát és a koldusruhába öltözött V. Szixtusz pápát, mert mint mondja, érdekes dolgok jöhetnek ki abból, ha két őrült találkozik egymással. Ennek a jelenetsornak a végén kerítik kézre a katonák a bandavezér Cirifischiót.
Végül Élia mester, az egyházi szabó testesíti meg az ördögöt, aki a külsődleges dolgok fontosságát helyezi előtérbe a lelki értékek követése helyett, gyönyörű, díszes ruhákat készít, így bíborosi öltözetet Fülöp atyának.
Fontos szerepük van az ördög ábrázolt alakok esetében a külsőségeknek is. Amikor Fülöp atya a szenteltvízzel megsemmisíti a fazekast, annak testét mintha a kárhozat tüze égette volna el a lelkével együtt, testéből csontváz lesz, koponyája lecsupaszított, lyukakkal tarkított, amelyről a férgek leették már a húst. A sátán szálláshelyén lévő kemencében mindig lobog a tűz, elkárhozott lelkek szörnyűséges hangjait hallhatjuk, s ez a pokol rettenetét idézi fel a képzeletünkben. A seprűkészítő öregasszony a kemencében leli halálát, mintha azonnal a kárhozatra jutna. Néhány pillanatra a szép mórnő is feltűnik a lángok között. A szobrász pedig elutasítja Fülöp atya kérését, hogy leheljen lelket az alkotásaiba. A Teremtés könyvének elején olvashatjuk: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység fölött, és Isten Lelke a vizek felett lebegett” (1,1-2). Isten Lelke éltető Lehelet, mely életet ad a világnak. A sátán viszont – ahogy azt fentebb láttuk – csak rombol és pusztít, megront mindent, ami szép és jó. A gonosz, bár sokféle alakot képes magára ölteni, és még többeket megtéveszteni, a lényeget illetően mindenkor gyilkos és a hazugság atyja, ahogy Jézus jellemzi őt (Jn 8,44). Fülöp atya így óvja Cirifischiót a fazekastól: „Ne higgy neki… Ha jó napot köszön, biztos, hogy éjszaka van.” Az ördög mindenben az ellenpontja a szeretetet és jóságot hirdető és azt megvalósítani igyekvő Fülöp atya és gyermekei világának.
Külön epizód a filmben Fülöp atya és Loyolai Szent Ignác kapcsolata. Két különböző személyiség. Fülöp atya derűs, alázatos lélek, gyakran játszik a gyerekekkel. Ignác atya viszont szigorú, kimért, folytonosan látomásokkal vívódik, többször látja Szűz Máriát, súlyos testi bajok gyötrik, a háborúban szerzett sérülése egy életen át elkíséri. Ignác atya tisztában van a földi világ realitásaival. Vallja: „Krisztus maroknyi serege vagyunk, a sátán csürhéivel szemben.” Gyakran évődnek egymással, hol viccelődve, hol ingerültebben. Fülöp atya csipkelődik, Ignác atya keményebb, logikája, érvrendszere kristálytiszta. Ignác atya megbotránkozik azon, hogy Fülöp atya megengedte, hogy a gyerekei papírhajót tegyenek a szenteltvíztartóba, ezt bűnnek, szentségtörésnek nevezi. Fülöp atya szerint viszont az a bűn és szentségtörés, hogy Ignác atya elsüllyesztette a papírhajókat. Ignác atya kérlelhetetlen a hittételeket illetően, Jézussal folyamatos, misztikus lapcsolatban van. Amikor a gyerekek ártatlanul, akaratlanul elszólják magukat, hogy Fülöp atya szerint Jézus az égben van, Ignác atya szemrehányást tesz neki, majd határozottan és boldog bizonyossággal a hangjában kiáltja: „Jézus nincs az égben, Jézus mindenhol jelen van!” Loyolai Szent Ignác mélységes hittel vallotta, hogy Istent az imádságok mellett a világ minden dolgában meg lehet és meg is kell találni, „abban, ahogy járunk, gondolkozunk, illatokat érzünk.”
Ignác atya azonban nem ragaszkodik dogmaként a véleményéhez. Amikor tudomást szerez róla, hogy a még kislány Leonetta nem akar visszamenni a zárdába, nem viteti vissza erőszakkal. Azt mondja: „Ha a madárkák repülni akarnak, hadd repüljenek.”
A két egyaránt mélyen hívő személyiség eltérő lelki alkatát bizonyítja, amikor Ignác atya odaadja Fülöp atyának a híres lelkigyakorlatos könyvét, amit azóta is az elmélkedő irodalom mintájaként emlegetnek. Többször megkérdezi, Fülöp atya elolvasta-e már? Telnek az évek, évtizedek, még mindig nem. Ignác atya már visszaadta lelkét a Teremtőnek. Fülöp atya megöregedett. Az egyik este megfáradtan, fején hálósipkában, a tükör előtt állva olvas bele Ignác atya könyvébe, de néhány mondat után leereszti, s csöndesen, bűnbánóan vallja be: „Bocsáss meg nekem, Ignác atya, de én képtelen vagyok ezt a könyvet elolvasni.”
Ami közös a két személyben, mindketten Istent szolgálják, rendíthetetlenül, és elszántan, megalkuvásmentesen harcolnak a gonosz ellen, ki-ki a maga területén.
Fülöp atya az egyetemes, mindenkire kiterjedő szeretet, kegyelem hirdetője és megvalósítója. Jézus szellemében él és cselekszik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek… ’Irgalmasságot akarok és nem áldozatot’… Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket” (Mt 9,12-13). Ezért rablók, gyilkosok gyermekeit is megkeszteli, ha kérik. Nincsenek azonban illúziói. Amikor az álruhában lévő V. Szixtusszal a haramiák rejtekhelyére érkeznek, s Fülöp atya a keresztelőre készülődik, rámutat egy martalóc külsejű rablóra: „Látta milyen gonosz tekintete van?” A pápa csodálkozik: „De hiszen maga a barátjuk!” Fülöp atya válasza hűséges az evangélium lelkiségéhez: „Testvérem, ha engem megkérnek, hogy kereszteljek meg egy újszülöttet, akkor is, ha az apja egy alávaló csirkefogó, nekem kötelességem megkeresztelnem.”
Krisztus kegyelme mindenkire kiterjed, s a gyermek nem bűnhődhet az atyák vétkeiért, szemben az ószövetségi – „Az atyák ették meg a savanyú szőlőt, és a fiak foga vásik el tőle” (Ez 18,2) – felfogással. Minden újszülött tiszta lappal indul, Isten kegyelme kiterjed mindenkire.
Fülöp atya és gyermekeinek a közössége a szeretet, a jóság, az irgalom kis szigete. Fülöp atya a védencei közül nem tud mindenkit megóvni a világ bűneitől, kísértéseitől, a sátán mesterkedéseitől – ahogy ezt Cirifischio példáján láttuk –, de az örök élet, az üdvözülés reménye – végső soron Isten végtelen kegyelme – mégis ott van mindenki előtt.
Fülöp atya számára önmaga társadalmi előrejutása egyáltalán nem fontos, ezt bizonyítja, hogy nem fogadja el a pápától a bíborosi kinevezést. Amikor Élia mester beöltözteti őt, s a gyermekei először nem ismernek rá, majd kezdenek jól neveltek lenni, bocsánatot kérnek a csúnya beszédért, őt pedig kegyelmes uramnak szólítják, Fülöp atya megkéri a megdöbbent Élia mestert, hogy vigye vissza a pápának a bíborosi öltözetet. A tiszta lelkű emberek pragmatikus szempontokat figyelmen kívül hagyó őszinteségével mondja, hogy a pápa „… nagy baklövést követett el. Próbálja csak elképzelni, egy bíboros, aki bejárja Rómát, és alamizsnát kéreget…Mert ezeknek a kölyköknek itt enniük kell! Mi mást tehetnék? Talán maga fog enni adni nekik?”
Fülöp atya leroskad a székbe. Fáradtnak látszik, mint aki küszködött eddig a kísértéssel, de most tökéletesen megnyugodott a lelkiismerete. Itt a helye a kicsinyek, a kisdedek között. A gyerekek ünneplik: „Fülöp atya mindig Fülöp atya marad!” – kiáltja boldogan egyikük, s ebben benne van minden. A szeretet, a jóság, önmaga személyének háttérbe szorítása, a fentről rábízott közösségért való önzetlen munkálkodás, követése mindenkor Isten akaratának – mindezek teszik Fülöp atyát Fülöp atyává. Az elhagyott gyermekek felkarolója ül a széken, arcán boldog megkönyebbülés. Egy angyalian szőke hajú kislány odaviszi neki gyűrött, kopott cipőjét. Átnyújtja neki. Örömteli mosoly a kislány és Fülöp atya arcán is. „Mennyország!” – suttogja a deres szakállú és hajú, megöregedett, de lélekben örökké fiatal Fülöp atya. Mennyország, odafent, s idelent is, egy kis földi mennyország, a szeretet kisugárzásának köszönhetően. S miközben Fülöp atya mosolyog, s az örömittas gyerekek iszonyú zajt csapva ünneplik megmentőjüket és védelmezőjüket, ő látja Leonettát és Cirifischiót, amint még gyermekként, egymás mellett imádkoznak. Az isteni kegyelem mindig ott van mellettünk, akárcsak azok, akik örökre belevésődtek a szívünkbe. S az élet így teljes: érnek bennünket súlyos csalódások, nem kerülnek el a bajok, tragédiák, de a remény is mindvégig ott van velünk földi utunkon. Fülöp atya tudja, hogy kinek tartozunk mindenért köszönettel. A feszületre néz: „Hála Istennek” – suttogja fáradtan, szelíd mosollyal az arcán. Isten hű szolgája, aki mindvégig teljesítette fentről kapott küldetését.

Legyetek jók, ha tudtok
(Olasz film, 150 perc, 1983.)
Rendezte: Luigi Magni
Írta: Luigi Magni, Bernardino Zapponi
Főbb szereplők:
Johnny Dorelli: Néri Szent Fülöp
Rodolfo Bigotti: Cirifischio
Eurilla Del Bona: Leonetta 
Mario Adorf: V. Sixtusz
Philippe Leroy: Loyolai Szent Ignác
Renzo Montagnani: a fazekas (az ördög egyik alakja)
Flora Carabella: seprűkészítő öregasszony (az ördög másik alakja)
Iris peynado: a szép mórnő (az ördög harmadik alakja)
Angelo Branduardi: Spiridione
(Az első DVD-lemezen látható a 110 perces szinkronizált játékfilm, míg a második DVD-n a film teljes 150 perces vágatlan változata tekinthető meg eredeti olasz nyelven, magyar felirattal. Ennek a kiadásnak a különlegessége, hogy a szinkronizált 110 perces változatot az Etalon kibővítette egy olyan választható magyar szinkronnal, mely a látássérültek számára a filmet a dialógusok közti speciális narrációval teszi élvezhetővé. Magyarországon ez a harmadik, látássérültek számára akadálymentesített kiadvány – a szerk.)
Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kedves Kati! Küldöm a megbeszélt recenziót. Szép napot kívánok! Szeretettel: Bodnár Dániel

Az Etalon Film Kft. kiadványaiból

Luigi Magni: Legyetek jók, ha tudtok

Néri Szent Fülöp (1515-1595) a jámborság és a szeretet, az utcai apostolkodás szentje volt, vallotta, hogy aki „Krisztuson kívül másvalakiért dolgozik, nem tudja, mit csinál.” A krisztusi lelkületű és vidám természetű, mindenkivel közvetlen Fülöp atyát már életében szentként tisztelték.  
Luigi Magni humorban bővelkedő filmjében Fülöp atya a cselekvő szeretet megtestesítője, derűs lélek, soha nem önmaga jólétével, kényelmével törődik, a másokért tenniakarás vágya hatja át egész személyiségét. Rögtön a film elején megmutatkozik ez, szegény, megfáradt zarándokok lábait mossa, példát adva alázatból, ahogyan Krisztus is ezt tette az utolsó vacsorán, amikor megmosta tanítványai lábait (Jn 13,1-11).
Fülöp atya vallja, hogy az ő ajtaja mindenki előtt nyitva áll, s ezt nem csak szavakban hangoztatja, a valóságban is megvalósítja. Felkarolja a szüleik által elhagyott gyermekeket, akik a rajongásig szeretik, de ez nem jelenti azt, hogy szófogadók lennének. Csúnyán beszélnek, hangosak, gyakran összeverekednek, legszívesebben játszanak és énekelnek. Fülöp atya gondoskodik ezekről a hat-tízéves kis kölykökről, lányokról, fiúkról vegyesen, akikről egyébként senki sem gondoskodna, az utca nevelné őket.
A film főmotívuma Fülöp atya gyermeki közösségének a bemutatása mellett két védencének, Cirifischiónak és Leonettának a története.
Cirifischio szép arcú, talán tizenkét-tizenhároméves fiúcska lehet, valamivel idősebb Fülöp atya többi gyermekénél. A film kezdő képsoraiban besurran a templomba, lábujjhegyen settenkedik, arckifejezésén, tekintetén látszik, hogy nem az imádkozás céljával tért be Isten házába. Beül az egyházi főméltóságoknak fenntartott, trónszerű székbe, élvezi a helyzetet, hogy most ő is lehet valaki, fontos személyiség, még ha csak képzeletben is. Tekintete megélénkül, amint megpillantja az oltáron az aranykelyhet, amit gondolkodás nélkül a kezébe vesz, s nem is engedi el többé. Valószínű, hogy nem ez az első lopása. A templom idős papja észreveszi, hogy Cirifischio miben sántikál, lefüleli, s kergetni kezdi, közben kétségbeesetten kiáltozik, tolvaj, tolvaj, fogják meg! A serdülőkorú Cirifischio azonban sokkal fürgébb, gyorsan eliszkol. A jelenetet vigyorogva végignéző fazekas – mint hamarosan kiderül, az ördög – a szemben lévő templomba, vagyis Fülöp atyához irányítja a fiút, azt állítva, hogy ott biztonságban lesz. Fülöp atya ügyes kérdésekkel kiveszi a megbánás legkisebb jelét sem tanúsító Cirifischióból, hogy ő lopta el a kelyhet. Nem tart azonban neki erkölcsi prédikációt, nem is árulja el őt a hamarosan megjelenő idős papnak és katonáknak, a fiú megmentése érdekében kegyes hazugsághoz folyamodik, azt állítja, az öreg lelkipásztor kölcsönadta neki a kelyhet, csak elfelejtkezett erről.
Fülöp atya bizalma nemcsak Istenben, hanem az emberekben is maximális. Azonnal befogadja Cirifischiót, s megpróbálja a jó útra vezetni: „Nem tudod, hogy segíteni a szegényeken olyan, mintha Jézuson segítenél? Mi a szegényeknek és a zarándokoknak a Szentháromság testvérületei vagyunk” – mondja neki. A fiút azonban nem hatja meg a zarándokok lábait megmosó Fülöp atya irgalmas cselekedete, fintorog, hogy milyen büdösek „ezek a vénemberek”, a gyerekek pedig „barmok.” Cirifischiót egyetlen dolog érdekli, hogy mikor és mi lesz a vacsora. Fülöp atya magával viszi alamizsnálkodó útjára. Mint mindenben, ebben is ráhagyatkozik Isten kegyelmére, s bízik az emberek könyörületességében. Az pedig nem veszi el a kedvét, hogy vannak olyan napok, melyeknek a végén semmi sem jut az asztalra. Ez az este is ilyen, Fülöp atya és Cirifischio csupa, a nyomorúság iránt érzéketlen alakkal találkozik, gúnyos megjegyzések kísérik kéregető útjukat, becsukódnak előttük az ablakok és az ajtók, s ha kinyílnak, abban sincs sok köszönet. Az egyik emeleti ablakban megjelenik egy idős, hálósapkás férfi. Fülöp atya, hogy a szívét megérintse, tíz nyomorult lelket említ, akiket etetnie kell. Az öregember megkérdezi: jó lesz-e az, amit ma vacsorázott? Majd a bilijéből a „jóságát” hálásan megköszönő Fülöp atya által tartott zsákba önti az ürülékét. A nép egyszerű gyermekében tehát szemernyi irgalom sincs a szegények iránt, segítség helyett otromba gúnyt űz mások nyomorúságából.
Ugyanez a helyzet a társadalom legfelsőbb köreihez tartozók esetében is. Caprarola hercege, a züllött életű ifjú, „botcsinálta” bíboros, aki nem lelki emelkedettségének, jámborságának, hanem magas társadalmi rangjának köszönheti, hogy egyházi főméltóság lett belőle, katonáival ütteti le az alamizsnát kéregető Fülöp atyát, majd Cirifischiót is. Ez Leonetta első felbukkanása a filmben. Fiúruhában van, s rámordul Fülöp atyára – „Nem hallottad, hogy mit mondott a bíboros?” –, majd kárörvendezik Cirifischión, aki a fejét fájlalja a katona durva ütése nyomán.
Cirifischio indulatos gyermek, bosszút esküszik az őket ért sérelem miatt. Összegyűjti Fülöp atya védenceit, meglesik Leonettát, hogy kiheréljék. Amikor azonban leteperik, hogy végrehajtsák rajta az ítéletet, kibomlik Leonetta hosszú haja, s előttük fekszik egy gyönyörű lány. A gyerekek csalódottak, amiért elmarad a kiherélés. Elviszik Leonettát Fülöp atyához. Kiderül, hogy a lány anyja a híres kurtizán, Madame Lucretia volt, aki meghalt a pestisben. Leonettát be akarták tenni a Boldogtalan Szüzek kolostorába, de ő hallani sem akart erről. Lehull a fátyol arról a titokról is, hogy miért jár fiúruhában? Leonetta az ifjú bíboros szeretője – pedig ahogy mondja, nagyon utálja őt –, s Caprarola hercege ezt titkolja, hiszen a pápa, IV. Pál erkölcsi kérdésekben kérlelhetetlenül szigorú. A világ tehát képmutató, tele van hazugsággal, még a legszentebb dolgok sem mindig azok, melyeknek látszanak, hiszen az egyházi tisztségeket sem érdem szerint osztogatják, hanem a társadalmi hierarchiában elfoglalt hely alapján, nincs becsülete semminek, züllöttség minden területen. Mindezzel szemben áll Fülöp atya jósága, szeretete, szelídsége és naivitása. Nem akarja elhinni, hogy Leonetta mit ért azon, amit többször megismétel: „A bíboros szeret engem, Fülöp atya!” A gyerekek azonnal megértik, miről van szó, hangosan vihorásznak. Amikor Leonetta megkérdezi, Fülöp atya mindig ilyen, vagy csak tetteti, Cirifischio elnézően, de elismerően is válaszolja: „Egy szent. A megtestesült ártatlanság.”
Fülöp atya pontosan tudja, hogy milyen az a világ, amelyben él, hiszen szegény, elhagyott gyermekeket gondoz. Megmaradt azonban benne a bizalom, főleg azok iránt, akik Krisztus egyházát szolgálják. Nem feltételezi senkiről, hogy méltatlanná válhat hivatásához. Amikor ráébred, miről van szó, kezébe veszi a feszületet: „Jézus, hogy lehetséges ez?” – kérdezi suttogva. Tekintetében nem fájdalom, inkább szomorúság látható, amiért a gonosz mindenüvé beteszi a lábát, megfertőzi a legszentebbnek hitt intézményt is. Tudomásul veszi ezt, de nem kedvetlenedik el. Fülöp atya nem hiába foglalkozik gyermekekkel, megmarad benne a kisdedek tisztasága, romlatlansága, amelyről Jézus beszélt tanítványainak, mint követendő példáról (Mt 18,1-5; 19,14).
Cirifischio nyughatatlan lélek, továbbra sem fér a bőrében. Fejbedobja Caprarola hercegét egy kővel. A bíboros katonái elfogják, Cirifischiót a börtön fenyegeti. Fülöp atya azonban nem hagyja magára báránykáját. A jézusi – „Legyetek tehát okosak, mint a kígyók és egyszerűek, mint a galambok” (Mt 10,16) – intelmet követve leleplezi a bíborost, hogy Leonetta a szeretője, s egyértelművé teszi, hogy IV. Pál elé viszi az ügyet, ha Caprarola hercege nem engedi el Cirifischiót. Az ifjú bíboros lelkének teljes züllöttsége megmutatkozik itt. Nem meggyőződésből, hanem kényszerből cselekszik, megbánásnak a legkisebb jelét sem mutatja. Szemében izzik a gyűlölet, istenverésnek nevezi Fülöp atyát. Éles ellentét van Fülöp atya szelíd, jóságos mosolya és a botcsinálta bíboros gyűlölködése, tehetetlen dühe között.
Több év telik el. Cirifischióból jóképű ifjú lett, Leonettából gyönyörű lány. Az eljegyzésükre készülődnek. Fülöp atya védelme alatt és áldásával a jövőjük szépnek ígérkezik. Ám ekkor az ördög közbeszól. Szálláshelye változatlanul Fülöp atya lakhelyével szemben van, de ezúttal egy seprűkészítő öregasszony alakjában testesül meg. Látszólag jót cselekszik: ráveszi Cirifischiót, hogy vigyen el egy zsák szenet a patkolókovácshoz, hogy legyen pénze eljegyzési ajándékot venni Leonettának. A gyanútlan Cirifischio örömmel teszi meg, amit az öregasszony tanácsol neki. Ám a patkolókovácsnál Caprarola hercegébe botlik. Szóváltásba keverednek, s amikor a bíboros emlékezteti Cirifischiót, hogy Leonetta a szeretője volt, örökre őrizni fogja az ölelése nyomait, a fiút minden eddiginél súlyosabb bűnbe viszi a heves természete, felkap az asztalról egy kést és halálra sebzi vele a herceget. A szép jövő helyett tehát kivégzés, vagy bujdosás vár Cirifischióra. Minden összeomlik.
Ettől kezdve homlokegyenest más irányba ágazik ketté Leonetta és Cirifischio élete. Leonetta apáca lesz, Krisztus jegyese, megteszi tehát azt, amitől korábban annyira irtózott, amit elképzelni sem tudott. Életét teljesen és visszavonhatatlanul Krisztusnak szenteli. Ezzel szöges ellentétben Cirifischio Isten nélkül éli az életét, messze földön hírhedt, rettegett rablóvezér lesz, ahogy az új pápa, V. Sixtusz jellemzi: „Túl nagy lett… Úgy értem, hogy ez a Cirifischio nagy gazember lett. Közveszélyes útonálló, aljas bandita. Madonnákat emel el, feszületeket rabol. Kiközösített, máglyahalálra ítélt, a leghírhedtebb rablóvezér, rosszabb bármelyiküknél, veszélyesebb a vadembernél, sőt, magánál az ördögnél is.”
V. Szixtusz azonban nem tud róla, hogy elfogása előtt nem sokkal Cirifischio megüzente egyik emberével Fülöp atyának: „… elege lett a bűnből. Azt mondja, meg akar térni, a civilizált emberek közt akar élni.” Az imádságos lelkületű Fülöp atya boldogan néz a falon függő feszületre: „Forog a kerék, Uram! Köszönöm neked!” 
Amikor végül Cirifischiót elfogják, és börtönbe zárják, s Fülöp atya rádöbbenti, hogy az egész élete, „az utazások, az álomországok, a legendás vidékek, mindez csupán a sátán műve” volt, a haramiavezér magába száll, s kétségbeesetten keresi a választ: „Miért kellett az ördögnek pont engem kiszemelnie? Annyi ember van, aki soha életében nem is találkozik vele, nekem meg nyakamon ül egész kiskölyökkorom óta! Miért, Fülöp atya? Miért pont én kellek neki?” Fülöp atya nem ítélkezik Cirifischio fölött, de válaszában benne rejlik, mennyire kell vigyáznunk, mert mindig, minden pillanatban ki vagyunk téve az ördög mesterkedéseinek, hiszen az ő elsődleges célja, hogy az eredetileg tiszta lelkeket nyerje meg magának, ez jelenti számára a legfőbb diadalt: „Mivel bizonyára te voltál a legjobb közöttünk, a legjobb szívű, és az ördög megérzi, ha valaki veszélyes lehet számára, és arra lecsap.” Cirifischio ekkor tudja meg, hogy Leonetta férjhez ment valakihez – „egy koldushoz” –, aki, mint Fülöp atya mondja: „… mindenkinél jobb, férjhez ment Jézushoz, aki még akkor is, ha a mi Urunk, nem egy igazi Úr!”
Fülöp atya nem hagyja magára elveszettnek hitt, de végül megtalált gyermekét. Rengeteg lélekről gondoskodik, de neki ez az eltévedt bárány, ez a rettegett banditává züllött Cirifischio ugyanolyan fontos, mint a többiek, bármelyik azok közül, aki nem hagyta el a meleg akol biztonságát. Ahogy Jézus mondta: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja?Amikor megtalálja, örömében vállára veszi, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: ’Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!’ Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre” (Lk 15,4-7).
Fülöp atya maximálisan bízik abban, hogy Cirifischio megváltozik, annak ellenére, hogy még semmit sem bizonyított, s nem is magától adta fel magát, hanem elfogták. Nem önként ment vissza az atyai házba, mint a tékozló fiú (Lk 15,11-32), hanem kényszerítették erre. Gyilkosságok, rablások vannak mögötte, de Fülöp atya számára Cirifischio üzenete, hogy életét új alapokra akarja helyezni, elegendő ahhoz, hogy higgyen benne, ez az ígéret több mint vágyakozás, hamarosan jó cselekedetekben fog realizálódni. Fülöp atya V. Szixtuszhoz fordul. A pápa maximálisan elismeri mindazt, amit Fülöp atya a társadalom legkiszolgáltatottabbjaiért, a szegény, elhagyott gyermekekért tesz. Tudja, hogy a nép körében szentként tisztelik ezt az egyszerű, szegényes körülmények között élő lelkipásztort. A pápa vágya, hogy a Fülöp atya által megvalósított mikrovilág mintájára építse fel a makrovilágot: „Én Rómában olyan városrendet teremtek, amilyet én akarok. És ez nem más, mint a te erkölcsi rended tükörképe.” Fülöp atya hangjában érezhető a szorongás, amikor megkérdezi: „És Cirifischio?” A pápa válasza szomorú, de egyértelmű, ami kizárja a további vitát, ellenvetést: „Sajnálom, de ő nem illik bele ebbe a képbe. Saját maga lépett ki belőle.”
Leonetta hite mintha megrendülne ekkor, amiért imáik nem szálltak fel az égbe. Fülöp atya nem válaszol, bánata túl mély ahhoz, hogy bármit is mondani tudna. Ám mégis, csupán a jelenlétével, sikerül reményt és bizalmat ültetnie a halálraítélt Cirifischio lelkébe. Közvetlenül a kivégzése előtti pillanatokban ő vigasztalja egykori jótevőjét: „Fülöp atya, ne vegye a lelkére, én úgyis feloldozást nyerek. Az ön áldásával megyek fel, a többire meg fütyülök. Azok ott fent már tárt karokkal fogadnak.” Leonettától pedig ezt kéri: „Kérlek, Leonetta, szólj egy jó szót a férjednek.” Leonetta és Fülöp atya vigaszt nyújtanak Cirifischiónak földi élete utolsó perceiben, mindketten végig mellette állnak.
Cirifischio sorsában a titokzatos Isten mutatkozik meg, a szabad akarat és az eleve elrendelés örök ellentéte, illetve egymásba olvadása. Amikor a pápa azt mondja – „Mi kizárólag eszközei vagyunk az isteni gondviselésnek” –, Fülöp atya kissé bánatosan, rezignáltan válaszolja: „De néhanapján az ördögnek is.” V. Szixtusz válaszában benne van a felfoghatatlan misztérium, Isten titokzatossága és mindenhatósága, az, hogy ő hosszú távra tervez, amit a mi horizontális tekintetünk képtelen belátni: „Hagyjuk, hogy ezt ő döntse el.”
Kiemelt szerepe van tehát a történetben Isten és Krisztus, az irgalom és a szeretet mellett az ellenpontnak, a gonosznak is. A világban mindenkor jelen van kiirthatatlanul a jó, és ugyanúgy létezik a rossz is. Az ördög – Fülöp atya megfogalmazása szerint – „a plagizátor, Isten majma, az álnok kígyó”… – különböző alakokban és nemekben jelenik meg. Szálláshelye mindig ugyanott van, szemben Fülöp atya templomával.
Az említett fazekas és seprűkészítő öregasszony mellett szép mórnő, idős szobrász és a pápának, a bíborosoknak ruhát tervező híres szabó, Élia mester alakját ölti magára. Egy ízben Szűz Mária alakjában jelenik meg Fülöp atya előtt. A fazekas – mint említettük – volt az, aki megmutatta Cirifischiónak, hogy hol van Fülöp atya temploma, menjen oda, ott védelmet talál. Látszólag jót cselekszik, megmutatja neki a biztos menekülési útvonalat, ám kiderül, ez csak az álca volt, az ördög hamis, hiszen rögtön utána elárulja a katonáknak, hogy a fiú ellopta az aranykelyhet, s a „bolond” Fülöp atyához menekült. Emellett azt is pontosan tudja, hogy Fülöp atya templomát nem szentelték fel, tehát nem nyújt védelmet az arra rászorulónak. A fazekas elmélyíti a káoszt, azt szeretné, ha Isten szolgája bajba kerülne.
A fazekas megjövendöli a gyermek Cirifischiónak, hogy milyen sors vár rá, de csak arról beszél neki, hogy gazdag és híres lesz, bejárja az egész világot, ám azt elhallgatja, hogy ennek milyen súlyos ára lesz. Ő az, aki a fiú elé varázsolja a szép mórnőt. Az ördög hatalma földöntúli, meg tudja változtatni a dolgok menetét. A cél, hogy mindent eltorzítson, ami szép és jó, romboljon, puszítson. A fazekas mosolyogva szólítja meg Fülöp atyát, mondván, a gyerekek halálra gyötrik, „valóságos ördögök.” – „Szeretné, ugye? Szerintem angyalok” – feleli Fülöp atya, s boldogan mutat a templom felé, ahonnan gyönyörű zene hallatszik, örömteli, zengő éneklés: „Hallja, milyen mennyei muzsika?” Ám a fazekas megmutatja ördögi hatalma rendkívüliségét, s szemének két rezdülésével a csodálatos dallamokba szörnyűséges, vinnyogó díszharmóna, kakofónia keveredik, eltorzítva, élvezhetetlenné téve az angyali muzsikát.
Amikor Fülöp atya visszaviszi a még kamasz lány Leonettát az apácákat nevelő, Ignác atya – vagyis Loyolai Szent Ignác – által vezetett kolostorba, abban a boldog tudatban, hogy visszahozta neki egy eltévedt báránykáját, Cirifischio a fazekashoz fordul, hogy segítsen megszöktetni Leonettát. Annak ellenére teszi ezt, hogy Fülöp atya korábban figyelmeztette, kerülje el őt. A fazekas először elbűvöli a fiút azzal, hogy egy sehol nem létező, mesés Eldorádót vizionál neki, ahol víz helyett édes bor folyik, a szőlőtöveket kolbászból kötik össze, a dombok mézeskalácsból vannak, a házak tetejét lassagne és spagetti cserepek fedik, s aki a legtöbbet alszik, az a leggazdagabb. Az álomvilágtól elbűvölt Cirifischio elfelejtkezve Leonettáról, azonnal indulna Eldorádóba. Ekkor az ördög vált és finoman figyelmezteti, hogy mit ígért Leonettának. Ő irányítja a fiút, hogy szöktesse meg a lányt. Az egyik szerzetest, aki meg akarja ezt akadályozni, erővel fogja le, s annak kérdésére cinikusan válaszolja: pontosan tudja, hogy mi vár arra, aki meggyaláz egy rendházat: „Tüzes vassal szétmarcangolják a húsát, máglyára küldik, a hamvait pedig beleszórják a pöcegödörbe. Éppen ezért hoztam ide a fiút.” Vagyis itt az ördög egyértelműen megvallja, célja Cirifischio lelkének kárhozatra juttatása. Ezért biztatja a fiút és Leonettát is, hogy fussanak el. Fülöp atya ekkor nagyon határozott, erővel száll szembe a gonosszal, egy vödör szenteltvizet zúdít rá, kiiktatja az életből az ördögöt, de csak rövid időre. Az ördög a seprűkészítő öregasszony képében születik újjá. Mint már említettük, ő veszi rá Cirifischiót, hogy menjen el a patkolókovácshoz, előidézve ezzel a bíboros elleni gyilkosságot.
A szépséges mórnő az ördög következő alakja. Finom süteményekkel édesgeti magához a gyerekeket, megpróbál érzéki vágyakat kelteni Fülöp atyában, aki erővel űzi el. A szép mórnő elcsábítja Riccardót, az édesanyját kiskorában elvesztő, tizenötéves herceg fiút, kihasználva, hogy szeretetre, gyengédségre vágyik. Hihetően eljátssza, hogy mindenkinél jobban szereti őt, ám a fiú lezuhan a hegyről, s szétzúzza a gerincét egy sziklán.
Az ördög egy idős szobrász alakját is magára veszi. Ő az, aki összehozza a két „őrültet”, vagyis Fülöp atyát és a koldusruhába öltözött V. Szixtusz pápát, mert mint mondja, érdekes dolgok jöhetnek ki abból, ha két őrült találkozik egymással. Ennek a jelenetsornak a végén kerítik kézre a katonák a bandavezér Cirifischiót.
Végül Élia mester, az egyházi szabó testesíti meg az ördögöt, aki a külsődleges dolgok fontosságát helyezi előtérbe a lelki értékek követése helyett, gyönyörű, díszes ruhákat készít, így bíborosi öltözetet Fülöp atyának.
Fontos szerepük van az ördög ábrázolt alakok esetében a külsőségeknek is. Amikor Fülöp atya a szenteltvízzel megsemmisíti a fazekast, annak testét mintha a kárhozat tüze égette volna el a lelkével együtt, testéből csontváz lesz, koponyája lecsupaszított, lyukakkal tarkított, amelyről a férgek leették már a húst. A sátán szálláshelyén lévő kemencében mindig lobog a tűz, elkárhozott lelkek szörnyűséges hangjait hallhatjuk, s ez a pokol rettenetét idézi fel a képzeletünkben. A seprűkészítő öregasszony a kemencében leli halálát, mintha azonnal a kárhozatra jutna. Néhány pillanatra a szép mórnő is feltűnik a lángok között. A szobrász pedig elutasítja Fülöp atya kérését, hogy leheljen lelket az alkotásaiba. A Teremtés könyvének elején olvashatjuk: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység fölött, és Isten Lelke a vizek felett lebegett” (1,1-2). Isten Lelke éltető Lehelet, mely életet ad a világnak. A sátán viszont – ahogy azt fentebb láttuk – csak rombol és pusztít, megront mindent, ami szép és jó. A gonosz, bár sokféle alakot képes magára ölteni, és még többeket megtéveszteni, a lényeget illetően mindenkor gyilkos és a hazugság atyja, ahogy Jézus jellemzi őt (Jn 8,44). Fülöp atya így óvja Cirifischiót a fazekastól: „Ne higgy neki… Ha jó napot köszön, biztos, hogy éjszaka van.” Az ördög mindenben az ellenpontja a szeretetet és jóságot hirdető és azt megvalósítani igyekvő Fülöp atya és gyermekei világának.
Külön epizód a filmben Fülöp atya és Loyolai Szent Ignác kapcsolata. Két különböző személyiség. Fülöp atya derűs, alázatos lélek, gyakran játszik a gyerekekkel. Ignác atya viszont szigorú, kimért, folytonosan látomásokkal vívódik, többször látja Szűz Máriát, súlyos testi bajok gyötrik, a háborúban szerzett sérülése egy életen át elkíséri. Ignác atya tisztában van a földi világ realitásaival. Vallja: „Krisztus maroknyi serege vagyunk, a sátán csürhéivel szemben.” Gyakran évődnek egymással, hol viccelődve, hol ingerültebben. Fülöp atya csipkelődik, Ignác atya keményebb, logikája, érvrendszere kristálytiszta. Ignác atya megbotránkozik azon, hogy Fülöp atya megengedte, hogy a gyerekei papírhajót tegyenek a szenteltvíztartóba, ezt bűnnek, szentségtörésnek nevezi. Fülöp atya szerint viszont az a bűn és szentségtörés, hogy Ignác atya elsüllyesztette a papírhajókat. Ignác atya kérlelhetetlen a hittételeket illetően, Jézussal folyamatos, misztikus lapcsolatban van. Amikor a gyerekek ártatlanul, akaratlanul elszólják magukat, hogy Fülöp atya szerint Jézus az égben van, Ignác atya szemrehányást tesz neki, majd határozottan és boldog bizonyossággal a hangjában kiáltja: „Jézus nincs az égben, Jézus mindenhol jelen van!” Loyolai Szent Ignác mélységes hittel vallotta, hogy Istent az imádságok mellett a világ minden dolgában meg lehet és meg is kell találni, „abban, ahogy járunk, gondolkozunk, illatokat érzünk.”
Ignác atya azonban nem ragaszkodik dogmaként a véleményéhez. Amikor tudomást szerez róla, hogy a még kislány Leonetta nem akar visszamenni a zárdába, nem viteti vissza erőszakkal. Azt mondja: „Ha a madárkák repülni akarnak, hadd repüljenek.”
A két egyaránt mélyen hívő személyiség eltérő lelki alkatát bizonyítja, amikor Ignác atya odaadja Fülöp atyának a híres lelkigyakorlatos könyvét, amit azóta is az elmélkedő irodalom mintájaként emlegetnek. Többször megkérdezi, Fülöp atya elolvasta-e már? Telnek az évek, évtizedek, még mindig nem. Ignác atya már visszaadta lelkét a Teremtőnek. Fülöp atya megöregedett. Az egyik este megfáradtan, fején hálósipkában, a tükör előtt állva olvas bele Ignác atya könyvébe, de néhány mondat után leereszti, s csöndesen, bűnbánóan vallja be: „Bocsáss meg nekem, Ignác atya, de én képtelen vagyok ezt a könyvet elolvasni.”
Ami közös a két személyben, mindketten Istent szolgálják, rendíthetetlenül, és elszántan, megalkuvásmentesen harcolnak a gonosz ellen, ki-ki a maga területén.
Fülöp atya az egyetemes, mindenkire kiterjedő szeretet, kegyelem hirdetője és megvalósítója. Jézus szellemében él és cselekszik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek… ’Irgalmasságot akarok és nem áldozatot’… Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket” (Mt 9,12-13). Ezért rablók, gyilkosok gyermekeit is megkeszteli, ha kérik. Nincsenek azonban illúziói. Amikor az álruhában lévő V. Szixtusszal a haramiák rejtekhelyére érkeznek, s Fülöp atya a keresztelőre készülődik, rámutat egy martalóc külsejű rablóra: „Látta milyen gonosz tekintete van?” A pápa csodálkozik: „De hiszen maga a barátjuk!” Fülöp atya válasza hűséges az evangélium lelkiségéhez: „Testvérem, ha engem megkérnek, hogy kereszteljek meg egy újszülöttet, akkor is, ha az apja egy alávaló csirkefogó, nekem kötelességem megkeresztelnem.”
Krisztus kegyelme mindenkire kiterjed, s a gyermek nem bűnhődhet az atyák vétkeiért, szemben az ószövetségi – „Az atyák ették meg a savanyú szőlőt, és a fiak foga vásik el tőle” (Ez 18,2) – felfogással. Minden újszülött tiszta lappal indul, Isten kegyelme kiterjed mindenkire.
Fülöp atya és gyermekeinek a közössége a szeretet, a jóság, az irgalom kis szigete. Fülöp atya a védencei közül nem tud mindenkit megóvni a világ bűneitől, kísértéseitől, a sátán mesterkedéseitől – ahogy ezt Cirifischio példáján láttuk –, de az örök élet, az üdvözülés reménye – végső soron Isten végtelen kegyelme – mégis ott van mindenki előtt.
Fülöp atya számára önmaga társadalmi előrejutása egyáltalán nem fontos, ezt bizonyítja, hogy nem fogadja el a pápától a bíborosi kinevezést. Amikor Élia mester beöltözteti őt, s a gyermekei először nem ismernek rá, majd kezdenek jól neveltek lenni, bocsánatot kérnek a csúnya beszédért, őt pedig kegyelmes uramnak szólítják, Fülöp atya megkéri a megdöbbent Élia mestert, hogy vigye vissza a pápának a bíborosi öltözetet. A tiszta lelkű emberek pragmatikus szempontokat figyelmen kívül hagyó őszinteségével mondja, hogy a pápa „… nagy baklövést követett el. Próbálja csak elképzelni, egy bíboros, aki bejárja Rómát, és alamizsnát kéreget…Mert ezeknek a kölyköknek itt enniük kell! Mi mást tehetnék? Talán maga fog enni adni nekik?”
Fülöp atya leroskad a székbe. Fáradtnak látszik, mint aki küszködött eddig a kísértéssel, de most tökéletesen megnyugodott a lelkiismerete. Itt a helye a kicsinyek, a kisdedek között. A gyerekek ünneplik: „Fülöp atya mindig Fülöp atya marad!” – kiáltja boldogan egyikük, s ebben benne van minden. A szeretet, a jóság, önmaga személyének háttérbe szorítása, a fentről rábízott közösségért való önzetlen munkálkodás, követése mindenkor Isten akaratának – mindezek teszik Fülöp atyát Fülöp atyává. Az elhagyott gyermekek felkarolója ül a széken, arcán boldog megkönyebbülés. Egy angyalian szőke hajú kislány odaviszi neki gyűrött, kopott cipőjét. Átnyújtja neki. Örömteli mosoly a kislány és Fülöp atya arcán is. „Mennyország!” – suttogja a deres szakállú és hajú, megöregedett, de lélekben örökké fiatal Fülöp atya. Mennyország, odafent, s idelent is, egy kis földi mennyország, a szeretet kisugárzásának köszönhetően. S miközben Fülöp atya mosolyog, s az örömittas gyerekek iszonyú zajt csapva ünneplik megmentőjüket és védelmezőjüket, ő látja Leonettát és Cirifischiót, amint még gyermekként, egymás mellett imádkoznak. Az isteni kegyelem mindig ott van mellettünk, akárcsak azok, akik örökre belevésődtek a szívünkbe. S az élet így teljes: érnek bennünket súlyos csalódások, nem kerülnek el a bajok, tragédiák, de a remény is mindvégig ott van velünk földi utunkon. Fülöp atya tudja, hogy kinek tartozunk mindenért köszönettel. A feszületre néz: „Hála Istennek” – suttogja fáradtan, szelíd mosollyal az arcán. Isten hű szolgája, aki mindvégig teljesítette fentről kapott küldetését.

Legyetek jók, ha tudtok
(Olasz film, 150 perc, 1983.)
Rendezte: Luigi Magni
Írta: Luigi Magni, Bernardino Zapponi
Főbb szereplők:
Johnny Dorelli: Néri Szent Fülöp
Rodolfo Bigotti: Cirifischio
Eurilla Del Bona: Leonetta 
Mario Adorf: V. Sixtusz
Philippe Leroy: Loyolai Szent Ignác
Renzo Montagnani: a fazekas (az ördög egyik alakja)
Flora Carabella: seprűkészítő öregasszony (az ördög másik alakja)
Iris peynado: a szép mórnő (az ördög harmadik alakja)
Angelo Branduardi: Spiridione
(Az első DVD-lemezen látható a 110 perces szinkronizált játékfilm, míg a második DVD-n a film teljes 150 perces vágatlan változata tekinthető meg eredeti olasz nyelven, magyar felirattal. Ennek a kiadásnak a különlegessége, hogy a szinkronizált 110 perces változatot az Etalon kibővítette egy olyan választható magyar szinkronnal, mely a látássérültek számára a filmet a dialógusok közti speciális narrációval teszi élvezhetővé. Magyarországon ez a harmadik, látássérültek számára akadálymentesített kiadvány – a szerk.)
Bodnár Dániel/Magyar Kurír