Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

Magyar Örökség díjban részesült Szabó Ferenc SJ

altAz ünnepélyes díjkiosztásra a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében került sor, Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió első vezérigazgatójának vezetésével. Jelen volt Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök és felesége, Dalma asszony. Az ünnepséget Hámori József professzor, a Bírálóbizottság elnöke nyitotta meg. A Magyar Örökség díjat Szabó Ferenc jezsuita író, költő, teológus, főszerkesztő számára Dávid Katalin művészettörténész, a bizottság tagja nyújtotta át. A gyakorlatnak megfelelően Juhász Judit az Aranykönyvből felolvasta a kiosztásra kerülő oklevelek teljes szövegét. Ez többek között kinyilvánítja, hogy a díjazott személy munkásságával hozzájárult a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumának létrehozásához. Ezt ismeri el a Magyar Örökség és Európa Egyesület által e szándék szellemében megerősített bizottság – írja a Vatikáni Rádió magyar nyelvű honlapja.

Szabó Ferenc 1931. február 4-én–n született, jezsuita szerzetes, teológus, tanár, író-költő, újságíró, 1967 óta Vatikáni Rádió magyar műsorának munkatársa, hosszú éveken át vezetője, a Távlatok című folyóirat jelenlegi főszerkesztője.

Magyar Kurír

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS