Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

Támadások a család ellen

A család a latin-amerikai népek legnagyobb értéke – hangsúlyozza üzenetében a Szentatya. Sok család szenved a gyors kulturális változások, a társadalmi instabilitás, az elvándorlás, a szegénység okozta kedvezőtlen helyzetek, illetve azon nevelési programok és hamis ideológiák miatt, amelyek banalizálják a szexualitást. Nem maradhatunk közömbösek – figyelmeztet Benedek pápa. Az evangéliumban találjuk meg azt a világosságot, amellyel csüggedés nélkül tudunk válaszolni ezekre a kihívásokra.

Minden tevékenység fontos, amely az egy férfi és egy nő közötti felbonthatatlan egységre alapuló család támogatására szolgál, hogy az mint a társadalom élő sejtje betölthesse misszióját. A család az erények forrása, az építő és békés együttélés iskolája, az egyetértés eszköze és kiváltságos hely, ahol örömmel és felelősséggel fogadják be és védelmezik az emberi életet kezdetétől természetes végéig. Bíztatni kell a szülőket, hogy alapvető joguk és felelősségük az új nemzedékek hitre és értékekre nevelése, amelyek felemelik az emberi létet – hangsúlyozza a Szentatya.

XVI. Benedek azon meggyőződésének ad hangot, hogy az Aparecidában 2007-ben elindított kontinentális misszió újra fellendíti a latin-amerikai és karib-tengeri országokban a családpasztorációt. A keresztény családok arra kaptak meghívást, hogy legyenek az evangelizáció és az apostolkodás valódi képviselői, és ébredjenek tudatára értékes küldetésüknek a világban – zárul a pápa üzenete, amelyet a család pasztorációért felelős latin-amerikai püspökök találkozójára küldött.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS