Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

Nap mint nap törekedni az életszentségre

alt

Szinte apa–fiú kapcsolat volt közte és II. János Pál között – fogalmazott az interjúban Piero Marini. A boldoggáavatás híre nagy örömmel töltötte el, egy kicsit ő is „boldognak” érzi magát, hiszen oly sok éven át lehetett a pápa közvetlen közelében. Boldoggáavatása mindnyájunk számára alkalmat jelent, hogy ismét találkozzunk az emberiség e barátjával, újra magunkkal ragadjon tanúságtétele, szeretete az evangélium hirdetése iránt – hangsúlyozta az érsek.

A legnagyobb ajándék Marini érsek számára II. János Pál azon tanítása volt, mely szerint az életszentségre mindenkinek nap mint nap törekednie kell, életállapotának megfelelően. Alázatosan válaszoljunk az Úr hívására, mint ahogy ezt II. János Pál tette, aki egész életét az evangélium hirdetésének, az egység megteremtésének szentelte – emelte ki az interjúban az érsek.

Piero Marini a pápa életének legfontosabb pillanataiban, a szentmise bemutatásakor állt a Szentatya mellett. Mély hatást gyakorolt rá II. János Pál közelsége Isten népéhez. A péteri szolgálatát megkezdő szentmisén, amelyet a Szent Péter-bazilika előtt mutatott be, lement a térre, hogy köszöntse a híveket. Ezt jelképesen egész pápaságáról elmondhatjuk: mindig az emberek felé ment, a legkisebb közösségeket is felkereste. Isten szava hirdetése, a szentmise bemutatása, a szentségek kiszolgáltatásaalt által a pápa személye körül sikerült kialakítania az egyház egységét.

Visszaemlékezésében Marini érsek kiemelte az 1997-es szarajevói misét, amikor a pápa már a Parkinson-kórral küzdött: remegő kezét ő szorította a kezébe, hogy a Szentatya be tudja fejezni a szertartást.

Hívők és nem hívők egyaránt tekintsék barátjuknak II. János Pál pápát, aki mindenki barátja akart lenni. Csak ezzel a baráti érzéssel szívünkben találkozhatunk vele újra, hallgathatjuk ismét szavait, láthatjuk viszont gesztusait és érthetjük meg maradéktalanul az egyház érdekében végzett szolgálatát – buzdított a Vatikáni Ráriónak adott interjú végén Piero Marini.

Magyar Kurír

(gj)

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS