Néhány perccel tíz óra előtt megszólaltak a harangok a baranyai megyeszékhelyen, és az ünnepi menet a püspöki palotából a bazilikába vonult. A ceremónia Juliusz Janusz szavaival kezdődött, aki latinul felolvasta a püspöki kinevező levelet. Mondatai tolmácsolása után néhány szóban magyarul is köszöntötte a pécsi egyházmegye új püspökét. A nunciust Erdő Péter bíboros követte, aki Udvardy Györgynek szívből kívánta a feltámadt Krisztus erejét, védőszentjének, Szent Györgynek, valamint Szent Mórnak a közbenjárását.
A bíboros után az elmúlt hónapokban az egyházmegyét vezető Veres András emelkedett szóra. "Az egyházmegye papjai és a hívek imádsággal várták érkezésedet, és egészen biztosan imádságaikkal ezután is kísérni fognak." - mondta a szombathelyi megyéspüspök, majd átadta Udvardy Györgynek a
pásztorbotot. Az ünnepi szertartáson Garadnay Balázs helynök is szólt néhány szót, aki a főpásztort az egyházmegye támogatásáról biztosította. Az új püspök atyát üdvözölte Kalász Gyula, nyugdíjas tanár, történész is a pécsi egyházmegye hívő közössége nevében. Az ünnepi köszöntők után Udvardy György, immáron beiktatott megyéspüspök bemutatta első nyilvános pécsi szentmiséjét.
XVI. Benedek pápa azt követően határozott Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspök kinevezéséről, hogy Mayer Mihály az idén januárban lemondott a Pécsi Egyházmegye vezetéséről.
Magyar Kurír












Archívum





Rádió hallgatása


