Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

HÍVOM A CSALÁDOKAT 2011-BEN, A CSALÁD ÉVÉBEN

Sorolhatnánk a leküzdendő nehézségeket vég nélkül. A fiatal házasok pedig ráébrednek, hogy a hátradőlés helyett naponta újra meg újra erőt, fáradságot nem kímélve kell IGENT mondaniuk egymásra, családjuk boldogságára. Közben pedig nem téveszthetik szem elől az igazságot, azt hogy az igazi, őszinte szeretet elválaszthatatlan a hűségtől; a boldog, termékeny család a házasságra épül; a házasság pedig egész életre szóló felbonthatatlan szövetség. Annak biztos tudatában élnek, hogy a gyermek Isten ajándéka, szerelmük záloga, és érte felelősséggel tartoznak; a gyermekek a szülők kölcsönös szeretetteljes kapcsolatának védelmében növekedve jutnak önállóságra és érnek meg a felelősség vállalására másokért, többek között szüleikért. Biztosak abban, hogy a családi közösségért érdemes újra meg újra áldozatot hozni, mert a közösség szétesése több szenvedéssel jár, mint az érte hozott áldozat. A legfontosabb azonban, hogy a család minden tagja növekedjék a szeretetben. XVI. Benedek pápa mondja a tevékeny szeretetről: „Szeretni annyi, mint adni, odaadni a másiknak azt, ami az „enyém”; ugyanakkor a szeretet soha nem létezik igazságosság nélkül, amely azt követeli, hogy megadjuk a másiknak azt, ami az „övé”, ami léte és működése alapján megilleti. Nem tudok a másiknak a „magaméból” ajándékozni, ha előbb nem adtam meg neki azt, ami az igazságosság alapján jár neki. Aki szeretettel van mások iránt, az mindenekelőtt igazságos velük szemben.” (Caritas in veritate 6)

Hogyan képzeltétek el családi életeteket az esküvő előtt? Mennyiben teljesültek ezek az elképzelések? Mit változtattatok eredeti terveitekhez képest?

A nehézségek, és a fáradság súlya alatt sem feledkezhetünk meg a szeretet forrásáról. Erre figyelmeztet Jézus: „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek.” (Jn 15, 5) A mai kor embere azt hiszi, hogy mindenre van megoldása. Mégis azt tapasztaljuk, hogy kevés az igazán megelégedett és boldog ember. Aki elszakad a szeretet forrásától, az nehezen boldogul: „Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.” (Jn 15, 4) Bármilyen nehéz és küzdelmes is egy család élete, ha a házasság szentségében Jézussal egységben él, szeretetük állandóan növekedni fog. Az ilyen család élete pedig a társadalom számára utat mutat, és ez minden elméleti fejtegetésnél értékesebb. Hiábavaló ugyanis folytonosan azon sajnálkozni, hogy a házasságkötések száma csökken, a válásoké pedig növekszik, hogy egyre több a házasságon kívül született gyerek, ha nem tudunk jó példákat, boldog, termékeny családokat bemutatni. Még a kicsi, szegény, tökéletlen és hibákkal terhes, de igaz szeretetben élő család is jobb szolgálatot tesz a társadalomnak, mint a szétesett, a hűséget semmibe vevő, önzően csak a maga javát kereső alkalmi kapcsolatok között vergődő emberek. Minden kicsiny felebaráti szeretet-megnyilvánulás Isten irgalmának fényét sugározza, hiszen tudjuk: „amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt. 25, 40) A Szeretettel egységben lévő család lámpásának fényét Ő lobbantotta lángra, nem azért, hogy a véka alá rejtsék, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és világítson mindenkinek. (vö. Mt 5,15)

Idézzetek fel házasságotok történetéből eseteket, amikor abból merítettetek erőt, hogy „ketten hármasban” vagytok, hogy szőlővesszőként ragaszkodtok a szőlőtőhöz! Mennyiben tudtatok másoknak segíteni példátokkal?

Ugyanakkor a társadalom sem szemlélheti közömbösen azt a küzdelmet, amelyet a családok boldogulásukért folytatnak. „Az egyén java mellett létezik az a jó is, amely az egyének közösségi életéhez kapcsolódik: ez a közjó. A közjó az egyénekből, családokból, köztes csoportokból formált és társadalmi közösséggé egyesülő „mindannyiunk” java. Nem az egyén önmagáért, hanem a társadalmi közösség részét alkotó személyekért keresett java, akik csak e közösségben képesek reálisan és hatékonyan megtalálni a maguk javát. A közjó akarása és az érte való munkálkodás az igazságosság és a szeretet követelménye.” (Caritas in veritate 7) A család közjó, és maga is a közjót van hivatva szolgálni.

A házasság és a család ugyanis nem magánügy, a házasságra épülő család nélkül a társadalom pusztulásra lenne ítélve. Ezért fontos, hogy a család küzdelmét feladatai teljesítéséért a társadalom ne csak méltányolja, hanem anyagilag és erkölcsileg ismerje el. Társadalmi szolidaritás nélkül a családok nem tudják betölteni feladatukat. A mai felgyorsult életben a családi élet kiteljesedéséhez szükség van arra, hogy a család tagjai biztosan számíthassanak együtt töltött időkre, nyugodt, bensőséges beszélgetésekre, közös játékra, együtt imádkozásra. A család, a felnövekvő nemzedék látja kárát, ha a társadalom nem figyel a családok idő-igényére, pl. nem szavatolja a munkamentes vasárnapot. Rossz hatása van annak, ha a gyermekvállalás szegénységi kockázattal jár, ezért fontos, hogy a társadalom anyagilag is támogassa a gyermekeket vállaló családokat. Minthogy pedig a mai családok megélhetéséhez általában az szükséges, hogy mindkét szülő munkát vállaljon, biztosítani kell a megfelelő gyermekintézményeket, bölcsödét, óvodát, iskolai ellátást.

Idő, pénz, gyermekintézmények – mit tapasztaltok: milyen irányú fejlesztések segítenek leginkább a „révbe érkezetteknek” hivatásuk ellátásában?

Nem állíthatjuk, hogy a fiatal házasok helyzete ma könnyebb, mint eddig bármikor. Révbe érkeztek, de életük megszervezését, gondjaik megoldását nem várhatják senkitől, nekik maguknak kell szembeszállniuk a nehézségekkel. Minden emberi vágyuk, elgondolásuk teljesülését senki nem ígérheti nekik, helyzetük mégsem reménytelen: „Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.” (Jn 15, 10-11)

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS