Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

Hazánkba kerül a Częstochowai Fekete Madonna másolata

 

A 72 esztendővel ezelőtti eseményre való emlékezés és a június végi EU-elnökség átadás–átvétele jegyében június 27-én, hétfőn újra vonat indul Budapestről Jasna Górába 640 zarándokkal, ahol közösen imádkoznak a két nép 2011-es európai szolgálatáért, a lengyelek és a magyarok boldogságáért, jólétéért, a két ország elöljáróiért. A zarándokút egyik lelki vezetője Székely János esztergom–budapesti segédpüspök, a zarándokokkal tart Böjte Csaba ferences testvér, Bátor Botond magyarországi pálos tartományfőnök és Kövér László házelnök.

A zarándoklat megkoronázásaként a pálosok Magyarországnak ajándékozzák az ismert kegykép, a Częstochowai Fekete Madonna hiteles másolatát. A képet pálos szerzetesek hozzák hazánkba, buszon. A Fekete Madonna másolatát június 30-án, csütörtökön 19 órakor a budapesti Parlament előtt közjogi méltóságok jelenlétében fogadják, majd 19.45-kor körmenetben kísérik végleges helyére, a Szent István-bazilikába, államalapító királyunk Szent Jobbjához. A bazilikában ezt követően július 1-jén, pénteken késő estig folytatódik a két nép közös imája.

*

A częstochowai Fekete Madonna (Czarna Madonna vagy Matka Boska Częstochowska) Európa egyik legismertebb Szűz Mária-ikonja, a lengyel katolicizmus és függetlenség szimbóluma. A Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzik Lengyelországban, Częstochowában. A legenda szerint Szent Lukács evangélista festette egy cédrustáblára, amely a Szent Család otthonából származott. Az egyik legrégebbi Jasna Góra-i irat szerint a kép Jeruzsálemből Konstantinápolyon és Belzen keresztül került a kolostorba 1382 augusztusában; abban az évben kapták birtokul Jasna Górát (Fényes Hegy) a magyar pálosok. Az ikon, amelynek csodatévő erőt tulajdonítanak, évszázadok óta vonzza a zarándokok tömegeit a világ minden tájáról; Jasna Górát a világ egyik leglátogatottabb zarándokhelyévé tette.

Magyar Kurír

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS