Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

A kereszténység a szív vallása

Az emlékülést a település egykori első elemi iskolájának kápolnájában tartották, mely hosszú ideig a hívek gondozását is ellátta, s melynek díszes oltára máig megmaradt. Makra Ernőné helytörténetkutató, Karlinszky Balázs és Varga Tibor László, az érseki levéltár munkatársai, valamint Soós Viktor Attila, a Magyar Országos Levéltár történeti főosztályvezetője tartott előadást a fűzfői katolikus közösség történetéről.

Fűzfő-fürdő megalakulása, első iskolájának és templomának felépítése a klebelsbergi balatoni kultúrpolitika gyümölcse – amint azt a helytörténeti, levéltári kutatások igazolják. A terület egykor a veszprémvölgyi monostor, majd a jezsuita rend birtoka volt; Mária Terézia idején a Magyar Katolikus Alap kapta meg. Klebelsberg Kunó kultuszminiszteri tevékenysége során, a Katolikus Alap és a Vallási Alap együttműködése révén országszerte központi célkitűzéssé vált a közösségépítés. Az 5 év alatt 5000 keresztény szellemiségű népiskola alapításának gondolata tevékeny építkezésekben teljesedett ki a Balaton-parton is, Rott Nándor püspök egyetértő, serkentő támogatásával, aki szívén viselte a Balaton-vidék, az üdülőterületek pasztorációját. Főpásztori szolgálata alatt kilenc plébániát alapítottak, s nyolc templomot épített a tó környékén, köztük a fűzfő-fürdőit is. Missziós tevékenysége miatt a Balaton püspökének is nevezték. A fűzfői plébániaközösség megalakulásában nagy szerepe volt az előzőleg megalakult oltáregyesületnek – hangzott el a jubileumi rendezvényen.

Megemlékeztek az egyházközség lelkipásztorairól, továbbá azokról a főpásztorokról, akiknek gondoskodó lelki vezetése révén a plébánia tovább fejlődhetett, s akiknek szervezőmunkájáról, missziós szolgálatáról archív fotókkal, levéltári dokumentumokkal, a korabeli sajtóban megjelent cikkekkel illusztrált kiállítást nyitottak meg az iskola volt kápolnatermében.

Július 3-án, vasárnap Márfi Gyula érsek mutatott be szentmisét Jézus Szíve-templomban, Szécsi Ferenc balatonfűzfői plébános koncelebrálásával. Homíliájában a főpásztor kiemelte: a kereszténység nemcsak az ész vallása, ahogy ezt a racionalisták gondolták, nem is pusztán az erős akaraté, hanem a szív vallása. A szívhez nemes érzések kapcsolódnak: együttérzés, életöröm, lelkesedés a jó célokért, jobb jövőért; hála, amelynek ma annyira híjával vagyunk; bűnbánat; a tiszta szeretet és szerelem érzése, amelyben nem csak két test találkozik, még kevésbé két bankkártya vagy két diploma, hanem két lélek, két szív egyesül.

A kereszténység az együtt érző szeretet vallása. Sírjatok a sírókkal és örvendezzetek az örvendezőkkel! – buzdított az érsek, Szent Pált idézve. Kiemelte: Isten ebben is példát mutat nekünk: a Mennyei Atya nem csupán mindentudó, mindenható, hanem szolidáris és segítőkész a szenvedővel, a rászorulóval; megsiratja a bűnös embert, és segíti megtérését; szerető szíve felé fordul, hiszen Ő a szeretet, aki szívünkbe is beírta törvényeit. Jézus Krisztus is tudott örülni és szomorkodni; megsiratta Jeruzsálemet, amelynek később majd pusztulnia kell, s elküldte nekünk a Szentlelket, hogy tudjunk igazi, őszinteséggel lelkesedni és küzdeni a jó célokért, hordozni a bánatot, s vállalni az áldozatot – hangzott el a szentbeszédben.

A szentáldozat részeként Márfi Gyula érsek kiszolgáltatta a bérmálás szentségét a felkészült fiataloknak.

Toldi Éva/Magyar Kurír

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS