Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

Abortusz helyett örökbeadás – európai alapelv is lehetne

 

Casini szerint Reding ahelyett, hogy a minden ember számára egyenlő mértékben kijáró méltóság értékére — az Európai Unió alapelvére — hívta volna fel a figyelmet, úgy beszélt, mintha az abortusz lenne az európai érték. Ha valóban olyan kampányra használják a pénzeket, amelyek az EU számára nem kívánatosak, akkor elég lenne azt kérni, hogy távolítsák el a plakátokról a Progress Program logóját és juttassák vissza a támogatást. Úgy véli azonban: „a bizottság nem rendelheti el, hogy ne terjesszenek egy olyan üzenetet, amely a Nobel-békedíjas Kalkuttai Teréz anya mottója is volt, mint az 'adoption, not abortion'” - vagyis abortusz helyett örökbeadás.

Az alkotmányügyi bizottság elnöke hangsúlyozta: az igazi probléma az, vajon a Progress Program miért nem támogathat pro-life kezdeményezéseket. „Hol van az egyenlő esélyek elve egy olyan Európában, amelynek a múltban nem volt bátorsága az abortuszt az egész világon támogató szervezeteknek nyújtott támogatások visszautasítására?” – tette fel a kérdést.

Felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra is, hogy a programot finanszírozó Social Agenda logója az EU logóját használja azzal az eltéréssel, hogy a 12 csillag helyett 12 újszülött szerepel rajta kék alapon. Honlapjukon azt írják, hogy szembe kell nézni a népesség elöregedésének kérdésével, támogatni kell a gyerekekeket és a fiatalokat, a Progress program pedig a társadalmi szolidaritásért jött létre. Casini a következő kérdéseket teszi fel ennek kapcsán: Az abortusz társadalmi kérdés, vagy nem? Ha meg akarjuk akadályozni az elöregedést, több gyermeknek kell születnie, vagy nem? A meg nem született gyermekek megölése nem a legsúlyosabb diszkirmináció? Miért nem ajánlunk fel nekik valamiféle lehetőséget?

Kérdezi továbbá: „Az örökbefogadás lehetőségének bővítésével vajon nem adunk-e lehetőséget azoknak a nőknek is, akiknek nem születhet gyermekük, és nem teremtjük-e meg valamilyen módon az egyenlőségüket azokkal a nőkkel, akik képesek gyermekeket szülni?” Hangsúlyozza, hogy törvényeink ráadásul már lehetővé teszik az anonim szülést, amellyel a kétségekkel küzdő nőket a terhesség kihordására ösztönözhetik.

Magyar Kurír

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS