Noha megismertétek Istent, mégsem
dicsőítettétek Istenként
  2017. október (Mindenszentek hava) 17. Kedd. "A" év.
  Boldog névnapot kívánunk minden kedves Hedvig és Salamon látogatónknak!

Antal János plébános - Antal János: A templomépítő

Templomot épített és közösséget kovácsolt a békásmegyer-pünkösdfürdői panellakók katolikus híveiből Antal János plébános, akit május 4-én Óbuda-Békásmegyer díszpolgára címmel tüntetnek ki.
Vasárnap reggel kilenckor nincs egy üres szék sem a Lékai bíboros téri Boldog Özséb-templomban. Kisgyermekes családok, fiatalok és idősek népesítik be az épületet, sokan állva hallgatják végig a szentmisét. A 62 éves Antal János plébános lejön a szószékről, és a padok előtt állva szól híveihez. Nincs szüksége mikrofonra, hogy a hallgatósághoz eljussanak a szavai. Elsősorban a gyerekekhez beszél, kérdez, és ők válaszolnak.

János atya immár húsz esztendeje hirdeti Isten igéjét ebben a III. kerületi templomban, melynek minden tégláját ismeri. Az épület Lékai László bíborosnak köszönheti létét, aki elérte, hogy a Kádár-korszakban egyedülálló módon az épülő Békásmegyeri lakótelepen új templom épülhessen. A bíboros Antal Jánost szemelte ki a munkálatok felügyeletére és az egyházközség megszervezésére, de jóval korábban, mint ahogy ezt az érintettel közölte. A bíboros János atyát a VIII. kerületi Jézus Szíve-templomból 1970-ben egy kis Pest megyei településre helyezte át.

"Engedelmeskedtem, de nem értettem, hogy miért kell Bernecebarátiba mennem" - mondja. Később derült ki, hogy Lékai el akarta dugni egy kis időre, mert nem volt közkedvelt az állami hatóságok szemében az ifjúság körében végzett tevékenysége miatt.

"Bernecebarátiban kezdtem a papi munkát, a fiatalokat össze tudtam fogni, fociztam is a falu csapatában. Túlságosan is népszerű voltam, ezért áthelyeztek Budaörsre. Itt is sok fiatallal kerültem kapcsolatba, ezért ismét áthelyeztek Szentendrére, ahol persze hasonló volt a tevékenységem, így kerültem a Mária utcai Jézus Szíve-templomba. Itt megint csak intenzív ifjúsági élet volt" - meséli a plébános. Ezt követően három évig ismét Bernecebarátiban hirdette az igét.

Az 1984. október 11-i alapkőletétel előtt egy héttel jutott tudomására, hogy templomot fog építeni. Karácsonykor már meg is született az egyházközség. "A szentmisén meghirdettem, hogy az építkezéshez a hétvégén nyolcvan férfira van szükség. Egy már van is - és feltartottam a kezemet."

A templomot 1987. szeptember 13-án Paskai László bíboros szentelte fel. Az azóta eltelt húsz év alatt Antal János közösséggé kovácsolta a templomba járókat. "A gyerekek nyelvén fantasztikusan tud beszélni" - állítják róla, mások szerint különösen a házasokkal és az idősekkel ért szót.

János atya azt állítja: a fiúi szeretet vezette, amikor pappá szentelése után gyakran segített édesanyjának eladni a budapesti piacokon a szülőfalujában megtermelt krumplit. Ám a hívek között ma már az a legenda él: azért árult , hogy megismerje a rá bízott nyájat.

Pólya Bella, a ministránsok vezetője mondta: azért kedvelik őt a hívek, mert nem csak papként, hanem emberként is részt vesz a közösség életében.