Ábrahám hitt az Úrnak, ezért
igaznak fogadta el őt
  2024. április (Szent György hava) 19. Péntek. "B" év.
  Boldog névnapot kívánunk minden kedves Emma látogatónknak!

A Bolyki Soul & Gospel Kórus koncertje templomunkban

 „HISZEK”

A Bolyki Balázs által vezetett Bolyki Soul & Gospel kórus május 26-án 19:00-tól is megmutatja, hogy milyen ereje van a zenének, és azt, hogy az Örömhír üzenete átadható az énekléssel. Ezúttal a Pünkösdfürdői Boldog Özséb Templom (III. Lékai bíboros tér 8.-10.) ad otthont a közel ötven főből álló kórusnak. Most is a legjobb soul és gospel dalokra készülhetünk, egyedi feldolgozásban, teljes lendülettel.

A kórust Bolyki Balázs azzal a szándékkal alapította, hogy a magyar és nemzetközi gospel és soul zenei színpadokon új hangzást és minőséget képviselve, saját oktatási rendszerét megvalósítva még több rajongót szerezzen e műfajoknak.

Erőt adó dinamika, életöröm és fontos üzenetek jellemzik ezt a műfajt és ezáltal egy olyan élményt kaphatunk, amely garantáltan feltölti a lelkünket. A kórus által énekelt 'Amazing Grace' című dalt például több budapesti villamoson adták elő decemberben, amelynek videóját majdnem 72 ezren nézték meg a legnagyobb videóportálon. 

{youtube}s_IHDJQudmo{/youtube}

http://www.youtube.com/watch?v=s_IHDJQudmo

A kezdeti tizenöt főből, mára 50 tagú együttessé nőtte ki magát. A tagok többségének nincs zenei előélete, se képzettsége, hanem a Bolyki Balázs által oktatott előadói technikának köszönhetően válnak profi előadókká.

A felcsendülő dalok között hallhatóak lesznek a legnagyobb gospel slágerek és a Bolyki Balázs által hangszerelt lírai hangvételű darabok is.

 További információ: www.facebook.com/bolykisoulandgospel

www.boldogozseb.hu

Jegyek a helyszínen az előadás előtt kaphatók.

Jegyárak: 1500,- Ft
Családi jegy: (2 felnőtt+ 2 gyerektől): 1000,- Ft/fő

{youtube}TeA1lkS0jao{/youtube}

http://www.youtube.com/watch?v=TeA1lkS0jao