Feladatom: az Isten kegyelméről
szóló evangélium hirdetése
Főoldal Minden cikk Külföldi hírek Áthelyezik a lourdes-i medencéket

Áthelyezik a lourdes-i medencéket

A lourdes-i kegyhely fenntartói azt tervezik, hogy áthelyezik a medencéket, melyek vizébe a betegek és a zarándokok mártóznak. A jelenlegi medencéket az 1950-es években építették, és a jelenések barlangjának folytatásaként, a Gave folyó partján helyezkednek el. Annak a pataknak a vize táplálja őket, melyet a Szent Szűz kérésére Bernadette Soubirous fakasztott.

A jelenlegi medencéknek van néhány olyan negatívumuk, melyek a mostani helyükön nem küszöbölhetők ki: hűvös van az épületben, sétaút vezet keresztül azon a részen, ahol a bejutásra várakozók sorban állnak, stb. Ezeknek a problémáknak a megoldásán már húsz évvel ezelőtt is gondolkodtak, de akkor nem jutottak eredményre - írja a La Croix.

 

Jacques Perrier lourdes-i püspök 2009-ben úgy döntött, hogy áthelyezik a medencéket, és idén január 18-án, a lourdes-i jelenések elismerésének 150. évfordulója napján hivatalosan is bejelentette, hogy 2014-2015-re átalakítják a kegyhelyet. A megvalósítandó építészeti terv célja az, hogy kényelmesebb körülményeket biztosítsanak a medencékben megmártózni kívánó zarándokoknak. A projekt a Siloe nevet kapta, arról a híres, evangéliumi tóról, melynek vizével Jézus meggyógyított egy vakot.

Két éve zajlik a terv kidolgozása. Megvizsgálták, melyek azok a helyek, amelyeket semmiképpen nem érhet el semmilyen áradás, és végül a Gave folyó túloldalán, a Szent Bernadett templom közelében találták meg a megfelelő területet. A tervnek része az is, hogy torlódás nélkül kezelni tudják a fürdésre várakozó, áltagosan évi 400.000 zarándokot. 2011 őszén pályázatot írtak ki a kivitelezésre, a döntést pedig idén április végén hozzák majd meg. A munkálatok nagyjából 4 millió euróba kerülnek majd.

Magyar Kurír

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS