Ábrahám hitt az Úrnak, ezért
igaznak fogadta el őt
  2024. április (Szent György hava) 19. Péntek. "B" év.
  Boldog névnapot kívánunk minden kedves Emma látogatónknak!

  „Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.” (Mt 18, 22)

Minden hónap második csütörtökén szentmisét mutatnak be az élet tiszteletéért a Mária utcai Jézus Szíve-templomban. Szeptember 9-én 18 órakor a szentmisét Bíró László családokért felelős püspök celebrálja.

Gondolatok az olvasmányhoz (Bölcs 9,13-19)

Költői kérdést fogalmaz meg a szerző, amikor ezt írja: „Melyik ember képes fölismerni Isten akaratát, és ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr?” Ő maga gondolja költőinek a kérdést, mert az embert gyengeségei miatt erre alkalmatlannak találja. A kép, amit az ember jellemzésére használ, egyébként igaz és nagyon szép, ez is költői: „a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére”.

Boldogságos Szűz Mária királynő ünnepén a balatonalmádi Szent Margit-kápolnában megkoronázták azt a fából faragott Szűzanya-szobrot, amelyet ez alkalommal a főplébánia templomából kapott meg a hajlék. Szabó János plébános a szertartás után a templomkertben megáldotta a fából készült táblakönyveket, amelyeken Simon András grafikusművész, költő imádságos „gondolatkincsei” olvashatók.

A brit Man szigeti posta három új bélyeget bocsátott ki XVI. Benedek pápa szigetországi látogatása alkalmából: egyet a pápa, kettőt Newman bíboros arcképével.