Számomra az élet Krisztus,
a halál pedig nyereség
  2020. október (Mindenszentek hava) 31. Szombat. "A" év.
  Boldog névnapot kívánunk minden kedves Farkas és Csele látogatónknak!

Naponta közel száz rászoruló családnak oszt csomagot a Karitász

A Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete az iszapár-katasztrófa bekövetkezése óta a helyszínen támogatja a bajbajutottakat.

A Katolikus Karitász szervezésében folyamatosan érkeznek a vörösiszap által sújtott területre a segélyszállítmányok. A mai napon egy kamionban és két kisteherautóban tisztítószer, tisztálkodószer, élelmiszer- és ruhaadomány jutott a helyszínre.

A segélyszállítmányokból az önkéntesek csomagokat állítanak össze, naponta 80–100 rászoruló család vesz át a Karitász bázisain ilyen, élelmiszert és tisztálkodószereket tartalmazó egységcsomagot.

Az országos összefogást mutatja, hogy a Katolikus Karitászon keresztül eddig már több mint 600 önkéntes vett részt a kárelhárítási munkálatokban, a segélyszállítmányok szétosztásában.

Az egész ország területéről különböző csoportok, közösségek – például cserkészcsapatok, vadásztársaságok – ajánlották fel, hogy naponta meleg ebédet és vacsorát főznek a rászorulók és a helyszínen dolgozó önkéntesek számára. Nagy számban érkeztek tárgyi felajánlások is, amelyekhez már bővíteni kellett a rendelkezésre álló raktárkapacitást. A Karitász, az érintett települések vezetőségével közösen hálásan köszöni a lakosság nagylelkű felajánlásait, amelyekkel segítették a katasztrófa mentési és elhárítási munkálatait.

A közeljövő legnagyobb feladatát a családok lakhatásához való hozzájárulás jelenti, amely már nem teszi lehetővé az önkéntes munkaerő bevonását, valamint az élelmiszer- és ruhaadományok felhasználását. A segélyszervezet kéri, hogy akinek lehetősége van, vegyen részt a Katolikus Karitász országos gyűjtésében.

Az adományokat a 12011148-00124534-00800007 számú számlára, „ISZAPÁR” megjelöléssel várják.

Magyarország eddigi legsúlyosabb ökológiai következményekkel járó katasztrófája mérsékléséhez a további összefogásra is nagy szükség van, ezért október 31-én, vasárnap a katolikus templomokban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia országos gyűjtést rendez az iszapáradás károsultjainak megsegítésére. A részletekről itt olvashatnak.

2010. október 19.

Katolikus Karitász

Magyar Kurír