Ha világosságban élünk, akkor
közösségben vagyunk egymással
  2026. április (Szent György hava) 29. Szerda. "A" év.
  Boldog névnapot kívánunk minden kedves Péter látogatónknak!

Bíró László püspök levele az Európa Tanács képviselőihez

Az Európa Tanács igen tisztelt képviselőjének

Tisztelt Képviselő Úr, Képviselő Asszony!

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése várhatóan 2010. október 7-én tárgyalja, majd szavazásra bocsájtja a brit képviselő, Christine McCafferty által beterjesztett «A nők hozzáférése a törvényes orvosi ellátáshoz: a lelkiismereti alapon történő elutasítás szabályozatlanságának problémája» című jelentését. Kérem Képviselő Urat/Asszonyt, hogy a vitában és szavazatával utasítsa el ezt a Jelentést. A Jelentés szövegéből ugyanis kiderül, hogy több fontos és általánosan elismert alapelvet nem vesz figyelembe, sőt ezeket meg is sérti. Ilyenek:

- Sérül a szubszidiaritás elve, az Európa Tanács ugyanis nem illetékes lelkiismereti kérdések szabályzására orvosi területen
- Sérül a lelkiismereti szabadsághoz való jog elve, amelyet az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. fejezete rögzít, és amelyet az Emberi Jogok Európai Bíróságának állásfoglalása megerősített azzal, hogy biztosítani kell e jog érvényesülését.
- Sérül a legalapvetőbb emberi jog, az élethez való jog azáltal, hogy a Jelentés az abortuszhoz való jogról beszél, holott ilyen jog nem létezik. Ellenkezőleg, minden emberi jog az élethez való jogon alapul, az abortusz pedig az élet kioltása.
- Sérül az élethez való jog azáltal is, hogy a végső stádiumban lévő betegek esetében a fájdalomtól való megszabadítás érdekében az élettartam rövidítését, azaz az aktív eutanázia gyakorlatát nem tekinti lelkiismereti okból megtagadhatónak.
Elfogadhatatlanok a Jelentésben foglalt, a tagországok jogi szabályozására vonatkozó javaslatok, nevezetesen, hogy
- kötelezzék az egészségügyi dolgozókat arra, hogy lelkiismereti álláspontra tekintet nélkül a páciens által kért, kezelést (pl. az abortuszt) elvégezzék;
- kötelezzék az egészségügyi dolgozót, hogy bizonyítsa, hogy esetleges tartózkodása valóban lelkiismereti vagy vallási nézetein alapul és hogy a beavatkozás elvégzésének visszautasítása jóhiszeműen történik;
- fosszák meg teljesen és kizárólagosan a köz- illetve állami intézményeket és kórházakat, rendelőintézeteket attól a joguktól, hogy garantálhassák dolgozóik lelkiismereti alapon történő döntési jogát egyes beavatkozások elvégzését, ill. az ezekben való közreműködést illetően;
- vezessenek nyilvántartást a lelkiismereti alapon bizonyos beavatkozásokat el nem végzőkről.
- állítsanak fel hatékony panasz-mechanizmust a lelkiismereti alapon egészségügyi beavatkozásokat megtagadók ellen.

Nyomatékosan kérem Képviselő Urat/Asszonyt, szavazatával utasítsa el a Jelentést.

Tisztelettel üdvözli

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke