Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

A csöndben halljuk meg Isten szavát

Katekézisét a meditációnak és az imádságnak szentelte Benedek pápa. Kiemelte: minden korban sok olyan férfi és nő volt, aki az imádságban teljesen Istennek szentelte életét. A szerzetesek gyakran természeti szépségekben gazdag helyeken alapítottak közösséget, dombok lejtőin vagy hegyek tövében fekvő tisztásokon, tóparton vagy a tenger mellett, esetleg szigeteken. E helyek mindegyikét két olyan tényező jellemzi, melyek rendkívül fontosak a szemlélődő élet számára: a teremtés szépsége, amely a Teremtő Istenre emlékeztet, valamint a csönd.

A csend kedvez az összeszedettségnek, Isten meghallgatásának, az elmélkedésnek. A lehetőség, hogy megízleljük a csöndet és töltekezünk vele, segíti, hogy késztetést érezzünk az imádságra. Illés próféta a Hóreb-hegy szélviharában, a földrengésben és mennydörgésben nem hallotta meg Isten szavát, viszont felismerte egy szellő fuvallatában. Isten sokszor a csenden keresztül beszél hozzánk, ám csak akkor, ha képesek vagyunk meghallani. A monostorok ezért váltak oázissá, amelyben Isten szól az emberiséghez. Jelképértékűek, mert, bár zárt területek, nyitottak az ég felé – hangsúlyozta a Szentatya.

E gondolatait követően Assisi Szent Klára augusztus 11-i ünnepére emlékeztetett XVI. Benedek: az Assisi alatt fekvő San Damiano kolostor nemcsak a ferencesek, hanem minden hívő számára kedves hely. A Santa Maria degli Angeli-bazilika lejtőjén, egy olajfaligetben meghúzódó kolostor is a lélek oázisa. Ferenc megtérése után hozta rendbe a kis kápolnát, amely mellett Klára néhány nővérrel közösséget létesített, ahol együtt imádkoztak és kisebb munkákat végeztek. Szegény nővéreknek nevezték magukat, életformájuk pedig ugyanaz volt mint a kisebb testvéreké, azaz követték az Úr Jézus szent evangéliumát, megvalósították az egymás iránti szeretet egységét és főként a szegénységet és az alázatot, Jézus és legszentebb Édesanyja példája nyomán járva.

A csönd, a szépség, az egyszerűség és a fegyelem, amelyben a monasztikus közösségek élnek, annak a lelki harmóniának a tükörképe, amelynek megvalósítására törekszenek e közösségek. A világban számtalan ilyen lelki oázis található; Európában is. Vannak ősi időkre visszamenő alapítások, s vannak újabbak is. Ha a spiritualitás oldaláról tekintjük a léleknek e helyeit, a világ tartóoszlopait látjuk meg bennük. Nem véletlen, hogy sokan ellátogatnak a kolostorokba, sőt néhány napot ott is töltenek. A léleknek is meg vannak az igényei – fogalmazott a pápa.

Ne feledkezzünk meg más szentekről sem, akik arra indítanak, hogy tekintetünket fordítsuk az égi dolgok felé, amint Szent Edit Stein is tette – folytatta tanítását a Szentatya. Szerzetesi nevén Keresztről nevezett Terézia Benedikta karmelita nővér, Európa társvédőszentje emléknapját augusztus 9-én ünnepeltük. Augusztus 10-én pedig Szent Lőrinc vértanúra emlékeztünk. A Szentatya jókívánságait fejezte ki Róma lakóinak, akik ősidők óta védőszentjüket tisztelik Szent Lőrincben.

Emeljük tekintetünket Szűz Máriára, és kérjük, hogy tanítson meg minket a csönd szeretetére és az imádság művészetére – buzdított beszéde végén XVI. Benedek.

A Szentatya több nyelven is köszöntötte a Castel Gandolfó-i rezidenciára egybegyűlt híveket. Jókívánságait fejezte ki az Ifjúsági Világtalálkozóra tartó fiataloknak; köszöntötte a latin-amerikai országok – Kolumbia, Mexikó, Venezuela és Argentína – zarándokait. Az audiencia végén a pápai palota udvarán egybegyűlt mintegy ötezer zarándok Benedek pápával együtt latinul imádkozta a Miatyánkot.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS