Apolló nagy segítségükre volt
azoknak, akik hívőkké lettek
Főoldal Archívum

Családi életre nevelés – nem program, hanem életforma

Az iskola számára nagyon fontos a szülői közösség összetartása, egyedülálló együttműködése. Ez az iskolai nevelés sikerének az egyik nagyon fontos alapja. Mind a szülők, mind a tanárok vállalják, hogy sok esetben az árral szemben kell tevékenykedniük, és a gyerekeket is az árral szemben kell megtanítaniuk úszni.

Az iskola életéhez sok szálon kötődhetnek a szülők. A tanítási nap minden reggel az egész iskola számára közös imával kezdődik, ahova a szülőket is meghívják. Csengő jelzi a reggeli szilencium kezdetét és az osztályok furulyaszóval és énekkel vonulnak le az aulába. Az imaszándékok egyike mindig az egész iskolaközösséget érinti, mindenről megemlékeznek, ami a családok életében fontos. Imádkoznak például a születés- és névnaposokért, az újszülöttekért. A közösség legutóbb akkor tapasztalhatta meg az ima erejét, amikor két esetben súlyos beteg iskolatársért ajánlották fel azt. Az osztály ekkor rózsafüzért, szentmisét is szervezett, amit mindenki fontosnak érzett, és a közösség ebben is megélhette az összetartozás élményét. Most, a Család évében pedig minden nap más családért szól ima. Ez különösen fontos az érintetteknek. Előre készülnek, várják ezeket a reggeleket, és sokszor a szülőkkel, testvérekkel együtt a nagyszülők is részt vesznek rajta. Nemcsak a tanulók, de a tanárok és a többi dolgozó családja is sorra kerül. A tanítási napokat is ima zárja, így kap keretet minden nap.

Az iskola ünnepi alkalmai az egyházi év és a jeles napok szerint alakulnak. Az iskola fontosnak tartja, hogy ezeken a szülők részt vegyenek. Egyik kiemelt ünnep közös ünnepe a plébániának és az iskolának az elsőáldozás, amit hosaltszú felkészülés előz meg. Ugyancsak nagy jelentőséggel bír a ballagás. Mindkét ünnep egyik hangsúlyos pontja a szülői áldás.

Az iskola legnagyobb megmozdulása a Mindszenty kerékpáros zarándoklat, ennek alkalmából több száz résztvevő szülő és gyerek kerekezik Esztergomba.

A közösségépítést sok más program szolgálja. Havi egy alkalommal, szerdánként tartják az iskola nagy közös miséjét. Azért választottak hétköznapot, hogy a gyerekek saját lakóhelyük plébániájával ápolt kapcsolatot ne zavarják meg. A családoknak szólnak a hétvégi kirándulások, színházlátogatások. Kedvelt a szülők körében is a sport, az apák focikupán, az anyák kosárkupán vesznek részt. Így a szülők is megismerhetik egymást és a tanárokat, ami segít a felmerülő problémák közös megoldásában. Nevelési nehézségek esetén ugyanis alapelv az érintettek közös gondolkodása, megoldáskeresése. A tanárok és szülők kölcsönösen segítenek egymásnak, jól működő kapcsolatrendszer jött létre az évek során. Egyik félnek sem jelent gondot a másikhoz fordulni segítségért.

Az iskolában működő, az iskola hittantanár házaspárja, Komáromi János és Mária által szervezett családépítő klub nagy hagyománnyal rendelkezik a kerületben. Az érdeklődő családok havonta jönnek össze előadásra, beszélgetésre. Ezt az iskola hittan tanár házaspárja, Komáromi János és Mária szervezi.

A gyerekek számára meghatározó élmény, hogy a családjukkal együtt vesznek részt az iskola szervezte programokon. Megtapasztalják, hogy szüleiknek is fontos mindaz, ami az ő életüket jelenti.

Trautwein Éva/Magyar Kurír

 

Lorettói litániák:

Hétfő, szerda, péntek 19 órakor.
Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este ½7 órakor.

 

TÁRSASTÁNC

Tanfolyam indul április 14-től szombat délelőttönként.
Csoportbeosztás, jelentkezés, további információ:
tel: 06/20-431-1907
e-mail: annorsi76@gmail.com

 

Csíksomlyói zarándoklat Halász Maja szervezésével

Részletes információ az alább csatolt PDF dokumentumban:

Bővebben...
 

Tájékoztatjuk Híveinket,

 hogy a Harangszó Alapítványt - amelynek alapítványi céljai templomunk berendezésének anyagi támogatása és a Plébánia területén élő hívek összefogása, elesettjeinek karitatív támogatása - a NAV adminisztratív okok miatt a 2011. évi jövedelmek SZJA 1%-os felajánlásának lehetőségéből kizárta.

Bővebben...
 

Kedves hittanos gyerekek!
Tisztelt szülők!

Az alábbiakban olvashatjátok a tanév végéig a havi programunkat, amit a Boldog Özséb Plébánián tartunk.
(Lékai bíboros tér 8-10.)

Bővebben...
 

A szentmise vasárnapi és ünnepi "B" évi olvasmányai
alt

honlapunkon is elolvasható
hétről-hétre bővítjük

 

Boldog Özséb R.K. Plébánia


Társhonlapok

Boldog Özséb Plébánia Ifjúsági Gitáros Ének és Zenekara

Megjelent gitáros
közösségünk
első CD-je:
itt belehallgathat.


Mária Rádió

Rádió hallgatása


Kézdivásárhelyi Boldog Özséb Templom
Kézdivásárhelyi
Boldog Özséb
Plébánia


Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia
Csillaghegyi
Jézus Szíve
Plébánia

Boldog Özséb R.K. Plébánia RSS