Boldog Özséb élete

Részletek

Készült: 2010. augusztus 30. hétfő, 12:20

Találatok: 16694

Az 1200-as évek elején született Esztergomban. Már gyermekkorában megmutatkozott lelke mélyéről fakadó vallásossága és kiváló képessége a tanulásban. Sokat virrasztott és minden szabadidejét imádságra, elmélkedésre fordította.

Érdemeiért korán esztergomi kanonokká nevezték ki. Erényes életével és vendégszeretetével különösen kitűnt. Ezért a hegyekben szétszórtan élő remeték gyakran felkeresték, hogy vesszőből font kosaraikat kenyérre cseréljék.

Özséb annyira megkedvelte őket, hogy szívében fölgyulladt a remeteség utáni vágy. A tatárdúlás után három évvel engedélyt kért főpásztorától, Váncsa István érsektől a távozásra. Tudatos áldozatvállalás vezette a remeteségbe, engesztelés, vezeklés a népért a hazáért. Özséb szántó közelében egy hármas barlangba vonult. A barlang elé egy nagy fakeresztet állított, előtte végezte imádságait elmélkedéseit. Egyik éjszaka imádság közben úgy látta, hogy az egész Pilis tele volt apró lángokkal. Ám a lángok megmozdultak, elindultak és az ő keresztje előtt hatalmas tűzlánggá egyesültek.

A keresztről pedig hangot hallott: Özséb gyűjtsd össze a remetéket egy szeretet-közösségbe! – A látomást tett követte: az 1250-es évek elején megalapította az első magyar szerzetesrendet. Az 1256-os esztergomi nemzeti zsinaton már, mint Első Remete Szent Pál rendjének provinciálisa írta alá nevét.

Sokan jelentkeztek a rendbe elfogadva a szigorú szabályokat. Szüleik, barátaik próbálták lebeszélni őket, de Özséb ezt mondta nekik: „Krisztus nagyon szerette édesanyját, mégis szenvedésével úgy meggyötörte, hogy az ő lelkét is a fájdalom tőre járta át. Megtehette volna, hogy leszálljon a keresztről, de nem tette, mert Mennyei Atyjának akaratát teljesítette. Hasonlóképpen mi sem akarunk a vezeklés keresztjéről leszállni, mert utánunk sírnak.” Ezeket hallva nem tudtak válaszolni a Léleknek, mely belőle beszélt.

1262-ben néhány társával Rómába ment, hogy IV. Orbán pápától rendjének jóváhagyását kérje. Itt segítségére volt Aquinoi Szent Tamás és az első magyar bíboros Váncsa István, aki Özsébet a remeteségbe engedte.

Özséb életében már 16 pálos kolostor állt. Hazánkban ez a szám 150-re emelkedett. Özséb 20 évig volt provinciális. Amikor halála közeledtét érezte, maga köré gyűjtötte társait, megáldotta őket és 1270. Január 20-án boldog halállal az örökkévalóságba költözött a szentkereszti kolostorban.