„Szállást keres a Szent család”
- Részletek
- Készült: 2025. május 04. vasárnap, 21:09
- Találatok: 24
Harmincegy éve költöztünk Csillaghegyre. Egy pici telket nagymamám vásárolt még a múlt század elején. Csodálatos érzés volt erre a gyönyörű környékre költözni, keresztmamám pici kis kertjében építkezni, amit édesanyjától, az én nagymamámtól kapott. Ugyanilyen személyes kötődés kapcsol az Özséb közösséghez is. Ide költözve gyermekünk óvodás társának édesanyja kérdezte az egyik találkozáskor: „Ti hova jártok templomba?” Mivel frissen költöztünk, még nem tudtuk, de invitálására megnéztük az Özséb közösséget, hiszen János Atya személyisége sokakat megfogott. Anikóval azóta nagyon jó barátságban vagyunk és hálásak a jó Istennek, hogy utunkat egymás felé vezette.
A közösségben Kemenes Ági és Csaba hívott minket először szálláskeresésre. Csaba csodálatos ember volt, sajnos nagyon korán eltávozott közülünk, de egészen biztos, hogy a Mennyországból örömmel látja, hogy az elvetett mag ismét szárba szökött. Néhány éve, kezdeményezésünkre és Attila atya támogatásával újjáéledt a „szálláskeresés” népi hagyománya a mi kisvárosi Özséb közösségünkben.
Hogyan zajlik a szálláskeresés?
A szálláskeresés során otthont keres a Szent Család az adventi idő kezdetétől, és mindenkit szeretettel várunk, aki hajlandó befogadni a Szent családot egy megáldott kép formájában. A Szent Családot ábrázoló kép vándorol a programban családról családra.
Első adventkor Attila atya megáldja a szálláskereső Szent Család képeket és a jelentkezők közül alakítjuk meg a négyes csoportokat, akik tagjai szabadon állapodnak meg a beosztásban.
A Szent Család otthonra lel egy-egy családnál (aki lehet akár egyedülálló, vagy éppen sok gyerekes család), akik szabadon imádkozhatnak a Szent Családdal, amig náluk an a kép. Mi az adventi koszorú mellett szoktuk tartani a képet, egyénileg teljesen szabadon alakítható az imádság.
A hét során közösen megegyezett időpontban az első család tovább viszi a képet, ahol a második család fogadja. A találkozáskor a képet váró család a képet hozó családdal közös, énekkel gazdagított imát tart (ehhez van segédanyag) és együtt vannak, beszélgetnek. A következő héten a második család megy a harmadikhoz, majd a harmadik a negyedikhez még karácsony előtt. A Szent Család kép karácsonykor kerül vissza a templomba és a jászolban vannak együtt a templomi „Betlehemben” a kis Jézussal.
Miért is fontos a Szálláskeresés, mit hozott az életünkbe?
A miséken évek óta együtt vagyunk hétről hétre, de sokan csak látásból ismerjük egymást. A szálláskeresés során a családok egymáshoz elvisznek egy megáldott Szent Család-képet és elmondanak közösen egy imádságot. Utána, picit ismerkedünk, beszélgetünk egy tea/ üdítő esetleg egy-két szendvics mellett. A lényeg, hogy közösen készülünk az Adventre, beszélgetünk, és egy kicsit megismerjük egymást, így a következő misén már kicsit közelebbi ismerősként tudjuk egymást köszönteni. Mai rohanó, karácsonyi bevásárlástól zajos adventünkben a rorátékon kívül ez is egy lehetőség arra, hogy ne csak fizikailag, hanem lelkileg is készüljünk a Karácsonyra. A Szent Család-kép szimbóluma által helyet adhatunk Jézusnak szívünkben, a másik családra szánt időnk pedig a legszebb ajándék az Úrnak. „Ahol ketten vagy hárman összejöttök a nevemben, köztetek vagyok.”
A közösség ereje
Advent idején a Szent Család beköltözik egy-egy hétre egy-egy család otthonába, ahol a közös imával a készülődés, a várakozás részesévé válnak a családban. Az egymáshoz látogató családok, pedig már ismerősként köszönthetik egymást.
Tudjuk, építeni csak sziklára lehet, de nem elég a sok egymás mellett levő építő kocka, szükséges az összekötő anyag, a habarcs, ami jobban egybefogja az építő elemeket és együtt válnak erőssé. Egy-egy szálláskeresés után, másként köszöntjük egymást a templomban, már nem csak látásból ismert, de mégis idegenként, hanem személyes ismerősként vagyunk együtt a templomban is. Arról nem is beszélve, hogy a Szent család jelenléte, mennyivel gazdagabbá teszi mindannyiunk számára az adventi várakozást.
A szálláskeresés nyitott mindenki számára, aki örömmel és szeretettel fogadja a Szent Családod. Vannak közöttünk ifjak és örök ifjak, Cursillosok, a fiatal házas közösség tagjai, régiek és újak. Legutóbb, nagy örömünkre már négy Szentcsalád kép járt körbe a közösség tagjai között. Reméljük hamarost újabb kép(ek)re lesz szükség, hogy minél többekhez eljusson a Szent család az adventi időben, és minél többen helyezhessük szeretet közösségünk képeit a jászolba a kis Jézus mellé. Gyertek, várunk Benneteket!
Szaili Borbála és Pap Zoltán
Telefon: +36 húsz 4604214
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.