A Megváltás művének titkai – Örvendetes szentolvasó 3. titka

Részletek

Készült: 2013. március 11. hétfő, 11:43

Találatok: 1166

Akit te Szent Szűz, a világra szültél

A názáreti házban József az asztalnál ül. Egyik könyökével az asztalon, fejét kezébe hajtva gondolkozik, miközben másik kezével szakállát simogatja.

— Valami gondolat gyötör? — kérdi tőle Mária, — Meg tudlak vigasztalni?

— Te mindig vigaszomra szolgálsz, Mária. De most nagy gondom van… miattad.

— Miattam, József? Ugyan miért?

— Kitettek a zsinagóga ajtajára egy rendeletet. Népszámlálás lesz egész Palesztinában. Mindenkinek oda kell mennie, ahonnan származik. Nekünk Betlehembe kell mennünk…

— Ó! — szakítja félbe Mária, egyik kezét ölére téve.

— Kellemetlenül érint? Fájdalmas. Tudom.

— Nem, József. Nem arról van szó. A Szentírásra gondolok. Ráchelre, Benjámin anyjára és Jákob feleségére, akitől születik majd a Csillag: az Üdvözítő. Ráchelt Betlehemben temették el, s azt mondja az Írás: ,,És te, Betlehem Efrátában, a legkisebb vagy Júda földjén, de tőled származik majd az Uralkodó.” (Vö. Szám 24,17 Ter 35,18-20. 48,7 Mik 5,2.) Az Uralkodó, aki az ígéret szerint Dávid törzséből származik. Ő ott fog megszületni…

— Úgy gondolod… úgy gondolod, már itt az ideje? Ó! Mit tegyünk? — József nagyon megijed. Részvéttel néz Máriára.

— Nem tudom, József. Nagyon közel van az idő. De nem tudja az Úr késleltetni, hogy megmentsen téged ettől a gondtól? Ő mindent meg tud tenni. Ne félj!

— De az út!… Ki tudja, milyen tömeg lesz! Találunk-e jó szállást? Lesz-e időnk a hazatérésre? És ha… ott kell anyává lenned, mit csinálunk? Nincs ott házunk… Nem ismerünk senkit sem…

— Ne félj! Minden jól megy majd. Isten talál egy menedéket az ellő állatnak. Gondolod, hogy nem talál majd a te Messiásodnak? Bízunk benne, nemde? Mindig bízunk benne. Minél nagyobb a megpróbáltatás, annál inkább bízzunk benne…

* * *

Mária egy szürke szamár hátán ül, József mellette megy, a gyeplőt tartva. Időnként megkérdezi Máriát, hogy nem fáradt-e, de ő mindig megnyugtatja. Megérkeznek Betlehembe. Hiába keresnek szállást. József nagyon nyugtalan, Mária azonban nyugodt és bátorítja őt. Egy öreg ember ajánlja nekik a város szélén lévő barlangistállót. Megtalálják. József belép:

— Jöjj, Mária. Üres. Nincs itt más, csak egy tehén.

József mosolyog.

— Jobb a semminél!…

Bemennek. József meggyújt egy lámpást, és egy szögre akasztja. Hideg van. Mária odamegy a tehénhez, amely kérődzve a földön fekszik és nézi őket. Ráteszi kezét a nyakára, hogy kissé felmelegedjék. A tehén megértően hagyja. József a szénából fekvőhelyet készít Máriának. Megeteti a szamarat. A közeli patakból vizet hoz neki, s megitatja. Tüzet gyújt egy kéménynyílás közelében. Köntösét a bejáratra akasztja ajtóként. József a tüzet élesztgeti, táplálja, s biztatja Máriát, hogy próbáljon aludni. Mária megpróbálja. József néha odanéz, s megnyugszik, amikor látja, hogy mozdulatlan.

Mária azonban nem alszik. Egy idő múlva feltérdel, és úgy imádkozik. A hold besüt egy nyíláson, fénye éppen őrá esik. Mária mosolyog, mintha látna, hallana valamit. Testéből mindinkább erősödő fény árad. De minden más is fényleni kezd az istállóban. A fény mintegy fátyolba borítja Máriát.

József eleinte nem veszi ezt észre, mert a tűz előtt térdelve, kitárt karral imádkozik, hogy el ne aludjék. Időnként rak egy fadarabot a tűzre. Imádságában elragadtatásba esik, s így nem veszi észre a barlangot elárasztó fényt.

A fény annyira erősödik, hogy már bántja a szemet, s benne eltűnik Mária. Mikor a fény ismét alábbhagy, Mária már kezében tartja újszülöttjét. A Kisded rózsaszínű, kövérkés, mozgatja kezét, lábát, gyenge hangot ad ki, mint egy bárányka, aranyos haja alig látszik fején. Mária imádattal nézi, könnyezve és mosolyogva egyúttal, megcsókolja mellén, szíve fölött.

A nagy fényre a tehén felébred, nagy zajjal feláll és elbődül, a szamár is felemeli fejét és ordít egyet. Mintha az állatvilág nevében üdvözölnék Teremtőjüket!

József is magához tér elragadtatásából, s kezével eltakarja szemét, hogy megvédje a nagy fénytől. A tehéntől nem látja Máriát, de hallja hívását:

— József, gyere ide!

Odasiet. Amikor meglátja, megáll, és a tisztelettől térdre esik. De Mária erősködik:

— Gyere, József! Jöjj, hogy Jézust felajánljuk az Atyának!

Mária, Gyermekét felemelve tartva mondja:

— Íme itt vagyok! Istenem, helyette mondom ezeket a szavakat. Íme, itt vagyok, hogy megtegyem akaratodat. És vele együtt én, Mária, és József, az én jegyesem. Íme a te szolgáid, Uram. Történjék velünk minden órában és minden eseményben a te akaratod, a te dicsőségedre és szeretetedért.

Utána Mária lehajol a térdeplő Józsefhez, s azt mondja:

— Vedd át, József! — és odanyújtja neki a Kisdedet.

— Én? Nekem? Ó, nem! Nem vagyok rá méltó!

Mária mosolyogva erősíti:

— Te nagyon is méltó vagy. Senki sem méltóbb nálad, ezért választott ki téged a Magasságbeli. Vedd át, József, és tartsd, amíg én megkeresem a pólyákat.

József erre átveszi a Kisdedet, és könnyezve mondja:

— Ó! Uram! Istenem! — és megcsókolja lábacskáját. Érzi, hogy az hideg, azért leül, s betakarja a Kisdedet ruhájával.

Mária már előkereste a pólyákat, odamegy a tűzhöz és megmelegíti. Beburkolja Gyermekét, majd megkérdi:

— Hová tegyük most?

József azt ajánlja, hogy tegyék a jászolba, és elő is készíti azt. Mária felajánlja köpenyét, hogy azzal béleljék ki, mert az meleg és puha. József aggódik, hogy Mária fázni fog, de ő kijelenti:

— Nem hiába fogok fázni. Fő, hogy Ő ne szenvedjen tovább!

Elkészül a Kisded első ágya, Mária beleteszi, s betakarja köpenyének szélével. Utána Józseffel együtt Jézus fölé hajol, és úgy nézi csendesen alvó Gyermekét.

* * *

A holdvilágos éjszakában egy pásztor szokatlan fényre figyel fel. Oly erős, hogy kezével védenie kell tőle a szemét. Minden csendes. Kihívja pásztortársait az épületből, ahol tartózkodnak. Vannak köztük serdülők és öregek is. A legfiatalabb, egy 12 éves fiú félelmében sírni kezd.

— Mit félsz, te buta? — mondja neki a legöregebb. — Nem látod, hogy a levegő nyugodt? Sose láttad még a holdat?…

A pásztorfiú látja meg először a fényben az angyalt:

— Egy… egy angyal! — kiáltja — Íme, leszáll, közeledik! Le! Térdre az Isten angyala előtt!

A pásztorok arcra borulnak, s most ők félnek, minél idősebbek, annál inkább. Csak a fiatalok nézik térden állva a közelgő angyalt, aki a levegőben lebegve szárnyával megáll előttük: A belőle áradó fény megvilágítja az egész környéket.

— Ne féljetek! Nem szerencsétlenséget hozok. Nagy örömöt hirdetek Izrael népének és a föld minden népének. Dávid városában ma született az Üdvözítő, aki a Krisztus, az Úr.

Amikor az utolsó szavakat kiejti; még nagyobb fényben ragyog az angyal. Folytatja üzenetét:

— Ezekről a jelekről ismeritek fel: egy szegény istállóban, Betlehem mögött, találtok egy pólyába burkolt kisdedet az állatok jászolában, mert a Messiás számára nem volt fedél Dávid városában.

E szavakat az angyal komolyan, sőt szomorúan ejti ki.

Erre újabb angyalok jönnek az égből, örvendezve szállnak a földre, Glóriát énekelve. A nagy fényre felébrednek a madarak, s énekükkel csatlakoznak az angyalokéhoz. Végül az angyalok visszatérnek az égbe, s a pásztorok magukra maradnak. Elhatározzák, hogy felkeresik a Kisdedet, és ajándékot visznek neki.

Amikor odaérnek a barlanghoz, nem mernek bemenni. A legfiatalabbat, Lévit küldik előre, mert ő látta meg először az angyalt. Beszélgetésükre József kijön, s behívja mindnyájukat. Mária mosolyogva üdvözli őket, s a Gyermek boldogan néz rájuk.

A pásztorok néhány szóval átadják ajándékaikat, köztük egy puha báránybőrt, amit saját születendő gyermeke számára készített az egyik pásztor. Mária mindjárt beburkolja vele a Kisdedet. Az egyik pásztor megígéri, hogy uránál szállást fog keresni a Szentcsaládnak. A búcsúzásnál a pásztorok megmondják nevüket: Illés, Lévi, Sámuel, Jónás, Izsák, Tóbiás, Jonatán, Dániel, Simeon, János, József, Benjámin.