A Megváltás művének titkai – Dicsőséges szentolvasó 2. titka

Részletek

Készült: 2013. március 11. hétfő, 12:27

Találatok: 1271

Aki a mennybe felment

A mennybemenetel napjának reggelén Jézus bensőségesen elbúcsúzik Anyjától. Szinte vég nélkül csókolgatják egymást. Jézus keblére öleli Anyját. Igazán az Emberfia, aki elhagyja azt, aki a világra szülte Őt. És igazán az Anya, aki visszaadja Őt az Atyának, a Szeretet Zálogát, amelyet a Legtisztaságosabb kapott.

Isten csókolja meg az Istenanyát!

Utána az Asszony, mint Teremtmény, letérdel Istene elé, aki mégis az ő Fia, és a Fiú, aki Isten, fejére teszi kezét, megáldja őt az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében, utána lehajol hozzá és felemeli, és utoljára még egyszer homlokon csókolja.

Mindez a Getszemáni-kertben történt, ahol egyedül sétáltak. Utána a ház felé mennek, ahol Jézus utoljára hosszú beszédet mond apostolainak, és megáldoztatja őket, mint az utolsó vacsorán tette.

Az Olajfák-hegyére vezető úton már gyülekeznek mindazok, akiket Jézus meghívott, hogy utolsó áldását adja rájuk mennybemenetele előtt. Ott van a 72 tanítvány, a szent asszonyok, akik elkísérték Jézust útjain és a Kálváriára, Lázár, Nikodémus, Arimateai József, a pásztorok és még sokan mások.

Jézus apostolaival felmegy a hegy csúcsára. Vele van Anyja, Lázár, és a pásztorok is. Félkörben veszik körül. A többiek kissé lejjebb állnak, egy tisztáson.

Jézus egy nagy sziklán áll, ami kissé kiemelkedik a földből. A napfényben ruhája hófehéren tündököl, haja pedig aranyként. Isteni fény ragyog szemeiben.

Kitárja karját, mintha mindenkit átölelne, nemcsak a jelenlevőket, hanem az egész földet, amelyet a tömeg jelképez.

Felejthetetlen és utánozhatatlan hangján kiadja az utolsó parancsot:

— Menjetek! Menjetek az én nevemben, hirdessétek az evangéliumot a nemzeteknek a föld határáig! Isten legyen veletek! Az Ő Szeretete erősítsen meg titeket, az Ő Világossága irányítson, az Ő békéje lakjék bennetek az örökkévalóságig.

Jézus még szebbé válik, mint a Tábor-hegyén. Mindnyájan térdre esve imádják. Ő, miközben már felemelkedett a szikláról, még egyszer Anyja arcát keresi, rámosolyog oly kedvesen, hogy azt senki sem képes leírni… Ez utolsó istenhozzádja Anyjának. Száll, száll…

A nap még fényesebben ragyog rá, az Istenemberre, aki Legszentebb Testével felszáll az égbe, és akinek dicsőséges sebei élő rubinokként ragyognak. A többi gyöngyfényként tündöklik a napfényben. Valóban a Fény nyilvánul ki itt, akárcsak születésének éjszakáján. Tündöklik a fényben, amint felszáll. Fénye felülmúlja a napét, Emberfeletti, mindennél szebb.

És Jézus Krisztus, Isten Igéje eltűnik az emberek szeme elől a fénynek ebben az óceánjában…

A mélységes csendben csak két hang hallatszik a földön: Mária kiáltása: ,,Jézus!” és Izsák sírása.

A többiek megnémultak és csodálkozva állnak ott egészen addig, míg két angyal emberi alakban meg nem jelenik, megszólítva őket:

— Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki közületek az égbe emelkedett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment. (ApCsel 1,11)