Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség
  2020. október (Mindenszentek hava) 23. Péntek. "A" év.
  Boldog névnapot kívánunk minden kedves Györgyi és Natália látogatónknak!

Szentmise olvasmányai "B" év

Vízkereszt utáni vasárnap: Urunk megkeresztelkedése ("B" év)

OLVASMÁNY Iz 42, 1-4. 6–7

    A próféta a titokzatos alaknak, Jáhve szolgájának képében beszél a Messiásról, akinek küldetése minden néphez szól. Különös erénye az lesz, hogy reményt, bátorítást ad: a megrokkant nádat nem töri le, hanem felegyenesíti. Az apostolok még jobban hittek a győzelemben, mert tudták, hogy Jézus nem szolga, hanem a Fiú, aki az Atya elismerő nyilatkozatával indult el küldetésének teljesítésére.


OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből

    Íme az én szolgám, akiben kedvem telik.

    Ezt mondja az Úr:
    Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, és igazságot visz a nemzeteknek. Nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a nemzetek.
    Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed és én formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világosságot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.

Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 28, 1a és 2. 3ac–4. 3b. és 9b–10    4g. tónus.
Válasz: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet. Vö. 11 b. vers.

Előénekes: Adjátok meg az Úrnak, * Isten gyermekei,
adjátok meg az Úrnak a nevét megillető dicsőséget, * imádjátok az Urat szent ünnepi díszben!
Hívek: Áldja meg Isten az ő népét: * adjon neki békességet.

E: Az Úr szava zúg a vizek árján, * az Úr lebeg a nagy vizek fölött.
Az Úr szava telve erővel, * az Úr szava telve fönséggel.
H: Áldja meg Isten az ő népét: * adjon neki békességet.

E: A dicsőség Istene mennydörög, * templomában mindenek az ő dicséretét zengik.
Az Úr trónol a vízözön fölött, * az Úr király örökké.
H: Áldja meg Isten az ő népét: * adjon neki békességet.

Vagy:

OLVASMÁNY Iz 55, 1–11

    Az emberek sokat aggódnak és fáradoznak a földi élet fenntartásáért A próféta ezzel szembeállítja Isten ingyenes ajándékát, amely az örök életet biztosítja. Az ingyenes ajándék elfogadásának azonban feltétele van: a bűnös hagyja el romlott útjait és térjen vissza az Úrhoz. Ônála olyan meglátásokat kap, amelyek szentség és igazság tekintetében úgy felülmúlják földies terveinket, mint ahogy az ég felülmúlja a földet.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből

    Jöjjetek a vízhez mindnyájan, hallgassatok rám, és élni fog lelketek!

Így szól az Úr:
    Ti szomjazók, gyertek a vízhez mind,
    és bár nincsen pénzetek, siessetek ide!
    Vegyetek ingyen gabonát és egyetek,
    vegyetek pénz nélkül bort és tejet.
    Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér,
    és a keresetet arra, ami nem lakat jól?
    Hallgassatok ide, figyeljetek rám, akkor jó ételt esztek,
    és kövér falatokban lesz részetek.
        Fordítsátok felém fületeket és gyertek ide hozzám;
    hallgassatok rám, és élni fog lelketek.
    Örök szövetséget kötök veletek
        a Dávidnak megígért irgalom jegyében.
    Íme, tanúvá tettelek a népek előtt,
    vezérré és parancsolóvá a nemzetek fölött.
        Olyan nemzeteket hívsz majd meg,
    amelyeket nem ismertél,
    és olyanok sietnek hozzád,
    akik nem ismertek,
    az Úrért, a te Istenedért,
    Izrael Szentjéért,
    aki majd megdicsőít.
        Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok,
    hívjátok segítségül, amíg közel van!
    Hagyja el útját a gonosz,
    és gondolatait a bűnös,
    térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta,
    Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban.
    Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok,
    az én utaim nem a ti utaltok – mondja az Úr.
    Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél,
    annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál,
    az én gondolataim a ti gondolataitoknál.
        Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza,
    hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi,
        hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek,
    éppúgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad.
    Nem tér vissza hozzám eredménytelenül,
    hanem végbe viszi akaratomat,
    és eléri, amiért küldtem.

    Ez az Isten igéje.


VÁLASZOS ZSOLTÁR Iz 12, 2-3. 4bcd. 5-6    4g. tónus.

Válasz: Örömmel merítsetek vizet * az üdvösség forrásaiból. Vö. 3.vers.

Előénekes: Íme, Isten az én üdvösségem, * bízom benne és nem félek.
Mert az Úr az én erősségem és dicsőségem, * ő lett nékem szabadulásom.
Hívek: Örömmel merítsetek vizet * az üdvösség forrásaiból.

E: Adjatok hálát az Úrnak, * magasztaljátok az ő nevét.
A népek közt hirdessétek tetteit, * emlékezzetek meg arról, hogy Fölséges az ő neve.
H: Örömmel merítsetek vizet * az üdvösség forrásaiból.

E: Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat művelt: * tudja meg az egész világ!
Ujjongjatok és dicséretet mondjatok Sion lakói, * mert nagy a ti körötökben Izrael szentje.
H: Örömmel merítsetek vizet * az üdvösség forrásaiból.

SZENTLECKE ApCsel 10, 34–38


    Péter beszéde az apostoli igehirdetés mintája: tanúskodás Jézus isten fiúsága mellett Az Atya maga igazolta őt jelekkel és csodákkal, s működése Isten irgalmának kiáradását jelezte. Az Atya azt is igazolta, hogy akik hisznek Fiában, azokra kiárasztja a Szentlelket, s ezzel megadja nekik a képességet, hogy a fogadott gyermekek hűségével éljenek.


SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből

    Isten fölkente a názáreti Jézust Szentlélekkel.


    Kornéliusz (százados) házában Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: ,,Valóban el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt és az igazságot cselekszi. Isten a tanítást Izrael fiainak adta, és a béke örömhírét hirdette Jézus által. Ô a mindenség Ura.
    Ti tudjátok, hogy mi minden történt Galileától egész Judeáig attól kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: Hogyan kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. Ô pedig, amerre csak járt, jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten.''

    Ez az Isten igéje.

ALLELUJA

Alleluja. 3. szám.
Megnyílt az ég, és az Atya szózata hallatszott: * ,,Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!'' Mk 9, 6 – 3a. tónus.
Alleluja.

Vagy:

SZENTLECKE 1 Jn 5, 1-9

    Az apostol a hitet a világ fölötti győzelemnek mondja. Jézus maga is így nyilatkozott Én legyőztem a világot. Arról a hitről van itt szó, amely a mulandó mellett meglátja az örökkévalót, a földi mellett a mennyeit, a gyűlölet mellett a szeretetet, a halál mellett a feltámadást. Ez a hitünk Isten kifejezett tanúskodására épül, amely Jézus életét végigkísérte.


SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből

    A Lélek, a víz és a vér tanúskodnak Jézusról.

    Testvéreim! Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az az Isten szülötte; aki pedig a szülőt szereti, szereti a szülöttét is. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, hogy szeretjük az Istent, és eleget teszünk parancsainak. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek.
    Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem – győzelem a világ fölött! – a mi hitünk. Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
    Ô az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek igazság. Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy. Az emberek tanúságát is elfogadjuk, de az Isten tanúsága többet jelent. Az Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett a Fia mellett.

    Ez az Isten igéje.

ALLELUJA


Alleluja. 6. szám.
Amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: * Íme, az Isten Báránya. Jn 1, 29 – 6. tónus.
Alleluja.

EVANGÉLIUM Mk 1, 7-11

    Amíg Mária Jézus földi megjelenésének, az emberré levésnek az eszköze volt, addig Keresztelő János Jézus nyilvános működését vezette be kettős tanúságtétellel. Az egyik az volt, hogy Jézust a próféták fölé emelte. Ô, bár az utolsó és legnagyobb próféta, mégsem méltó arra, hogy a szolga feladatát, a saru levetését elvégezze mellette. A másik tanúskodás arra vonatkozik, hogy Jézus majd a Szentlelket árasztja ki a benne hívőkre. Új lelkületet ad azoknak, akik benne hisznek, belülről szenteli meg őket.

+ EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

    A mennyei Atya tanúsítja, hogy Jézus az ő szeretett Fia.

Abban az időben:
    Keresztelő János ezt hirdette: ,,Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!''
    Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: ,,Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!''

    Ezek az evangélium igéi.
   
Egyetemes könyörgések Vízkereszt utáni vasárnapra, Urunk megkeresztelkedésének ünnepére (Évközi 1. vasárnap)

Pap:    Imádkozzunk, testvéreim, hogy a világ meglássa bennünk Isten kedves gyermekeit!

Lektor:
    1.    Add, Urunk, hogy Jézus lelkületével közeledjünk az emberekhez, alázatosságban és szeretetben!
        Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

    2.    Add, Urunk, Krisztus lelkületét püspökeinknek, papjainknak és mindazoknak, akik segítik munkájukat!
        Hívek: Kérünk téged . . .

    3.    Add, Urunk, hogy a népek és a fajok között megszűnjék minden igazságtalan megkülönböztetés!
        Hívek: Kérünk téged . . .

    4.    Add, Urunk, hogy Jézushoz hasonlóan mi is mindenben teljesítsük szent akaratodat!
        Hívek: Kérünk téged . . .

5.    Add, Urunk, hogy minden megkeresztelt gyermek megőrizze a fogadott fiúság kegyelmét!
        Hívek: Kérünk téged . . .


Pap:    Istenünk! Te a mai napon kinyilvánítottad, hogy Jézus a te szeretett Fiad. Add, hogy akik a keresztségben vele eggyé lettünk, mindvégig hűséges gyermekeid maradjunk! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek:    Ámen.